Rosberg behúzta a pole-t otthon

Lewis Hamilton nem bírt Nico Rosberggel a hazai pályán, a német nyerte a hockenheimi Forma-1-es időmérőt. Red Bull-os második, ferraris harmadik sor.

Nico Rosberg
Nico Rosberg

Enyhén felhős, a korábbinál hűvösebb időben kezdődött a Forma-1-es Német Nagydíj időmérője Hockenheimben.

A Q1 elején nem kapkodtak a csapatok, az első két percben csak a két Manor futott ki a pályára. A szakasz fele után jöttek az első érdemi idők, első nekifutásra Hamilton 1:15,-2-vel állt az élre, méghozzá lágy keveréken, míg a többiek mind szuperlágyon köröztek.

A Haas remekelt, Esteban Gutierrez egészen a 8. helyig ugrott fel, míg a kiesés elkerüléséért a Toro Rossók és a Renault-k küzdöttek egymással, végül egy-egy versenyző jutott tovább és esett ki. Búcsúzott Magnussen, Wehrlein, Kvjat, Haryanto, Nasr és Ericsson.

A Q2-re elsőként Rosberg futott ki, már szuperlágyakon, követte őt csapattársa is. A német 1:14,8-at, az angol 1:14,7-et ment. Csak Verstappen került hozzájuk viszonylag közel, a többiek jó néhány tizeddel el voltak maradva.

A Gutierrez a második szakaszban is villantott, de végül épp lemaradt a továbbjutásról, vele együtt kiesett Jenson Button, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Romain Grosjean és a renault-s Jolyon Palmer.

A Q3-ban Vettel nyitotta a mért köröket, az 1:15,6 gyenge volt, Räikkönen majdnem fél másodpercet adott neki, majd Hamilton 1:14,4-gyel ugrott az élre, miközben Rosberg a köre befejezése nélkül hajtott ki a bokszba. A Red Bullok a Ferrarik elé ugrottak.

A váratlan elektronikai hiba javítása után Rosberg is kifutott, az üres pályán próbált minél jobb kört futni. Sikerült is, 123 ezreddel megelőzte Hamiltont.

Közben a többiek is nekivágtak az utolsó mért köreiknek. Hamilton a sajátján csak 16 századot faragott le előző idejéből, maradt Rosberg mögött, így a német versenyzőé lett a hazai pole.

A második sort a két Red Bull-os, Ricciardo és Verstappen, a harmadikat a két ferraris, Räikkönen és Vettel szerezte meg. Mögöttük Hülkenberg, Bottas, Perez és Massa sorakozott.

Az időmérő végeredménye:

Q3 Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Nico Rosberg Mercedes 1:14.363
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.470 0.107
3 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:14.726 0.363
4 Max Verstappen Red Bull-Renault 1:14.834 0.471
5 Kimi Raikkonen Ferrari 1:15.142 0.779
6 Sebastian Vettel Ferrari 1:15.315 0.952
7 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:15.510 1.147
8 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:15.530 1.167
9 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:15.537 1.174
10 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:15.615 1.252
Q2
11 Esteban Gutierrez Haas-Ferrari 1:15.883
12 Jenson Button McLaren-Honda 1:15.909
13 Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:15.989
14 Fernando Alonso McLaren-Honda 1:16.041
15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:16.086
16 Jolyon Palmer Renault 1:16.665
Q1
17 Kevin Magnussen Renault 1:16.716
18 Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:16.717
19 Daniil Kvyat Toro Rosso-Ferrari 1:16.876
20 Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:16.977
21 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:17.123
22 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:17.238

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás