Räikkönennek bejött az új mérnök
Kimi Räikkönen 2015-re új, brit versenymérnököt kapott, a finn pilóta javulásában ez is szerepet játszhatott.
Kimi Räikkönen tavalyi ferraris visszatérésekor egykori versenymérnöke, a pár évvel ezelőtt kirúgott Chris Dyer helyett az olasz Antonio Spagnolót kapta közvetlen munkatársként, pedig állítólag a Lotustól szerette volna magával vinni ottani segítőjét, Mark Slade-et, ő viszont nem akart Olaszországba költözni.
A tavaly küszködő 2007-es bajnok idén jobban szerepel, az új, sokkal inkább az igényeihez igazított autó mellett pedig az is szerepet játszhat ebben, hogy másik, brit mérnököt kapott, immár a Marussiától átigazolt David Greenwood segíti őt.
“Dave nagyon okos, és pontosan úgy dolgozik, ahogy kell. Könnyebben tudok angolokkal dolgozni, é Dave Markra emlékeztet – mindketten tudják, hogy mit akarok” – nyilatkozta Räikkönen a finn Turun Sanomatnak.
A finn pilóta korábbi munkatársa, a Lotusnál jelenleg Pastor Maldonadóval dolgozó Slade is látja a különbséget tavalyhoz képest:
“Dave Greenwoodot nem ismerem, de úgy gondolom, hogy Kimi jobban dolgozik, ha angol versenymérnöke van. Kimi jól beszél angolul, rövid, tömör angolsággal fogalmazza meg, amit mondani akar. Biztos vagyok benne, hogy egy nem angol anyanyelvű mérnökkel nem volt olyan sima az együttműködés.”
“Mindig is Kimi-szurkoló voltam és leszek, ezért természetesen nagy örömmel látom, hogy idén sokkal jobban versenyez, mint tavaly” – tette hozzá.
Forrás: Vezess.hu