Räikkönenék megúszták
Az FIA kivizsgálta Kimi Räikkönen és Carlos Sainz második szabadedzésen látott kakaskodását – úgy döntött, nem szab ki büntetést.

A két versenyző a délutáni gyakorlás közepén talált egymásra, melynek az lett a vége, hogy Kimi Räikkönen a célegyenes elején külső ívről megelőzte ellenfelét, majd útját keresztezve hajtott be a boxba. Bár kívülről veszélyesnek tűnt a manőver, a fedélzeti kamerás felvételekből látszott, a Ferrari tisztes távolságból vágott ellenfele elé, aki ráadásul még csak nem is panaszkodott megmozdulása miatt.
Az FIA-nak viszont már a gyanú is elég volt ahhoz, hogy vizsgálatot indítson. Az érintettek meghallgatása után mindkettejüket büntetlenül hagyták távozni. „Megkaptuk a videofelvételeket, a telemetria adatait, a rádiózást a csapatoktól, beszéltünk a csapatokkal és a versenyzőkkel, és a bírák úgy döntöttek, nincs szükség további lépésekre” – állt a szövetség indoklásában.
„A vitatott körben mindkét versenyző megszakította a körét a kilences kanyar környékén. Ezt követően mindketten arra vártak, mit csinál a másik, és egyikük sem értette pontosan a helyzetet. Az emelkedőn, a boxbejárat előtt Sainz autója hasonló tempóval haladt, mint Räikkönené, de aztán energia-visszanyerő módba kapcsolt, nem gyorsult ugyanolyan mértékben, mint Räikkönen. Räikkönennek meg kellett kerülnie Sainzot, hogy be tudjon menni a boxba, és mivel jóval nagyobb tempóval haladt, ezt biztonságos módon tudta megtenni. Még a fehér záróvonal előtt befordult a boxba.”
„Mindkét versenyző egyetértett abban, hogy nem kellett semmit sem tennie a baleset elkerüléséért. A bírák szerint a versenyzők nem mentek indokolatlanul lassan, kiszámíthatatlanul vagy potenciálisan veszélyesen” – indokoltak a bírák.
Forrás: M4Sport