Räikkönenék a dobogóra készülnek

raikonenA téli tesztek során a Ferrari versenyképessége talány maradt. A vörös autó egyértelműen jobban muzsikált, mint a Renault-motorral hajtott Red Bull vagy Lotus, de a Mercedes-erőforrással szerelt riválisokat sosem szorongatták igazán.
Egyesek azt suttogják, hogy a maranellói csapat bajban van, mások viszont azt vélik, hogy az olaszok ködösítettek és valójában sokkal gyorsabbak, mint mutatták.

A hétvégi szezonnyitó előtt Kimi Räikkönen és Fernando Alonso arról beszélt, hogy valóban nem tudják, hol állnak, de az biztos, hogy az élre törnek majd Melbourne-ben.

“Nehéz lenne megmondani, hogy a Ferrari győzhet-e, természetesen ez a cél, de annyi ismeretlen tényező lesz még a hétvégén. Talán nem alakult a legjobban az utolsó pár tesztnapom, de úgy gondolom, hogy sikerült az eltervezett dolgok nagy részét elvégezni. Majd meglátjuk, hogyan indul a hétvége, igyekszünk az élmezőnyben lenni, beérni a célba, lehetőleg dobogós helyen. Annyit tehetünk, hogy mindent beleadunk, aztán ha mindent jól csinálunk, akkor oda is érhetünk” – mondta a tavalyi győztes Räikkönen, aki 2007-ben, első ferraris versenyén is nyerni tudott Melbourne-ben.

Alonso is óvatosan fogalmazott a kilátásokról: “Majd meglátjuk, hol is vagyunk, mennyire leszünk versenyképesek. Nem hiszem hogy okunk lenne a túlzott pesszimizmusra vagy épp a túlzott optimizmusra, főképp, mert ide mindannyian vakon érkezünk erre a versenyre, már ami a teljesítményt illeti. Ha mindent jól csinálunk akkor a pontszerzés és a dobogó is elérhető. Ha viszont egy kicsit is hibázunk, az idén a verseny végét is jelentheti, szóval 100 százalékosan kell koncentrálnunk.”

Bár a favoritnak pillanatnyilag a Mercedes és a Williams látszik, a spanyol pilóta a téli teszteken csúnyán küszködő címvédő csapatot, a Red Bullt sem meri leírni, sőt.

“A teszt csak teszt, azért nem osztanak pontokat. A Red Bull egy szuper csapat, erős csapat, majd meglátjuk, mit tudnak a versenyhétvégén, amikor már tétre megy. Szerintem idén is erősek lesznek. Meglátjuk, hogy mennyire lesznek bajban így az elején, és ha bajban lesznek, akkor ki is kell használnunk a lehetőséget, a lehető legtöbb pontot kell hoznunk, mert pár futamon belül már újra ott lesznek az élen. Ezért is nagyon fontos, hogy jól kezdjünk.”
Forrás: Vezess.hu
Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás