Räikkönen tûkön ûl

Kimi Räikkönen 2008-ban ugyan nem tudta megvédeni bajnoki címét, de a fin pilóta alig várja, hogy az ûj idényben az ûj autóval megint a végsõ gyõzelemért kûzdhessen. Kimi Räikkönen a rosszul sikerûlt 2008-as idény után már csakis 2009-re koncentrál. A világbajnok nagyon bízik a csapat ma bemutatott ûj autójában, az F60-asban.

"A tavalyi év nem ûgy alakult, ahogy szerettem volna, de az már a mûlt, idén ûjra megpróbálkozom a gyõzelemmel. Persze nagy kérdés, hogy milyen gyors az autó, ki építi a legjobb járgányt, hiszen a szabályok nagyot változtak. Mi nagyon bízunk benne, hogy hogy jó lesz az autó, a következõ pár hétben pedig az is kiderûl majd, hogy hol áll a többiekéhez képest. Természetesen ûjra mindkét bajnokság megnyerése a cél, de elõbb lássuk, mit hoznak a tesztek" – mondta a bajnok Mugellóban.

A Ferrari ûj autója az elsõ hivatalosan leleplezett darab a 2009-es "csûnya" járgányok közûl, a finn versenyzõt azonban nem nagyon izgatja az F60-as kûlseje.

"A szabályváltozások miatt másképp néz ki, de azt hiszem, ha hozzászokik egy kicsit az ember, akkor más, de szép."

Räikkönen köztudottan nem rajong a versenyzésen kívûli F1-es elfoglaltságokért, így már alig várja, hogy március végén a rajtrácsra állhasson az Ausztrál Nagydíjon.

"A versenyzés a legfontosabb, legjobb dolog számomra, szóval nagyon jó lesz ûjra autóba, fõleg az ûj autóba ûlni a szezonnyitón Melbourne-ben!"

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás