Räikkönen: Tavaly győzhettem volna

Kimi Räikkönen a hétvégi Bahreini Nagydíj előtt azt mondja, 2015-ben akár meg is nyerhette volna a futamot, ezzel együtt nem számít könnyű menetre.

Barcelonai teszt Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)
Barcelonai teszt Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)

Kimi Räikkönennek a 2012-es Forma-1-es visszatérése óta Szahír az egyik legkedvesebb pályája, hiszen négyből háromszor – 2014 kivételével – a győzelemért harcolt a Bahreini Nagydíjon. A ferraris finn a hétvége előtt így nyilatkozott.

“Élvezem a bahreini versenyt. Jó kis pálya, igaz, nem a legnehezebb kanyarokból áll, de mégsem könnyű összerakni egy igazán jó kört rajta. A körülmények nagyon sokat változhatnak a szél és amiatt, hogy délután még forróság van, estére viszont már egész hideg lehet” – utalt arra, hogy két éve este, villanyfénynél tartják az időmérőt és a futamot.

“Tavaly talán győzhettem is volna, de nincs értelme spekulálni, második lettem és kész. Nem volt rossz, de szerintem még jobb is lehetett volna.”

A 2007-es világbajnok azért figyelmeztet, hogy műszakilag nagy kihívást jelent a pálya, a hosszú egyenesek, pontosabban a féktávok megterhelik az autókat.

“Ideális esetben minden rendben van, persze bármikor jöhet valami hiba, de egyelőre úgy tűnik, jó a rendszerünk. Az edzéseken kimondottan húzós vezetni, lesznek autók, amelyeknél gondok akadnak a fékekkel, persze minden azon múlik, meddig hajlandó elmenni a csapat a fékhűtéssel” – emlékeztetett arra, hogy meg kell találni az ideális egyensúlyt a légellenállást növelő hűtés és az aerodinamikai hatékonyság között.

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás