Räikkönen szerint segítséget kap a Mercedes a partnereitől
Kimi Räikkönen úgy érzi, külső segítséget kapnak a Mercedes versenyzői a németek motorját használó kisebb istállóktól. Monacóban úgy érezte, a Force India tett neki keresztbe.
A csapaton belüli taktikai összjátékra gyakran látunk példákat versenyeken. Kínában éppen Kimi Räikkönent tartotta a kelleténél tovább a pályán a Ferrari, hogy feltartsa az Sebastian Vettel előtt haladó Valtteri Bottast. Monacóban is volt hasonló helyezkedés: Charles Leclerc elmondása szerint a Toro Rosso Brendon Hartleyt használta az ő visszafogására ahhoz, hogy Pierre Gaslyt elé hozza vissza kerékcseréje után; míg Stoffel Vandoorne arról számolt be, hogy őt Fernando Alonso előrébb jutásáért áldozta föl a McLaren. Räikkönen viszont egy másfajta, csapatok közötti kooperáció lehetőségét pendítette meg a verseny után.
A finn első és egyetlen kerékcseréjére öt körrel Lewis Hamilton kiállása után került sor. Ezt az öt kört a ferraris fordított elévágásra próbálta kihasználni, vagyis igyekezett akkora előnyt kiautózni a szabaddá vált pályán, hogy azzal a kerékcseréje után az addig előtte haladó brit elé tudjon kerülni. Csakhogy a kulcsfontosságú körökben Hamilton némi segítséget kapott Esteban Ocontól – legalábbis a „Jégember” szerint.
„A gumim kiváló állapotban volt. Előtte szorosan követtem őt, csak spóroltam. A kiállása után (Hamilton) forgalomba került, de egy Force Indiáról volt szó…” – jegyezte meg, utalva arra, hogy a Mercedes-nevelésnek számító Ocon és a németek motorját használó Force India talán szívességet tett a csillagosoknak, és ellenállás nélkül utat engedett a britnek.
Hamilton az alagút utáni sikánban előzte meg Ocont, aki viszont feltételezhetően inkább a saját versenyét tartotta szem előtt, nem a Mercedesét. A francia egészen a 23. köre végéig kivárt a kerékcserével, és aligha látta értelmét a csatának, miközben a gumiját próbálta életben tartani. Persze nem kizárt, hogy Toto Wolffékkal sem szívesen húzott volna ujjat…
Räikkönen fordított elévágására végül nem került sor – de nem csak Oconék miatt. A Ferrarin a hiperlágy gumi egyik pillanatról a másikra ment tönkre. „Olyan volt, mintha megnyomtak volna egy kapcsolót. Hirtelen két másodperccel lassabb lettem” – mesélte. A kerékcserét túl sokáig halogatták, mire sor került rá, Hamilton már újra előtte volt, és ezt követően már csak a vonatozás maradt.
„Nem volt mit tenni” – mondta Räikkönen a Hamilton ellen elmaradt csatáról. Hiába zárkózott fel a Mercedesre, támadni nem tudta – ahogy a mögötte a szuperlágyon jóval gyorsabb Valtteri Bottas sem tudott mit kezdeni vele. „Tudtam, hogy nem fog megelőzni, és ha szükséges lett volna, én is tudtam volna gyorsabb tempót autózni. Teljesen mindegy volt, ki milyen keveréken ment, mivel esély sem volt rá, hogy támadd az előtted haladót” – magyarázta a futamot unalmasnak tituláló 4. helyezett.
Forrás: M4Sport