Räikkönen nyert és világbajnok

Köszönhetõen Lewis Hamilton bénázásának és autója mûszaki hibájának Kimi Räikkönen szerezte meg a világbajnoki címet, miután megnyerte a Forma-1-es sorozat utolsó, Brazil Nagydíját. Megtörtént, amire a fogadóirodák legnagyobb odds-ot adták, nem Lewis Hamilton, nem Fernando Alonso, hanem Kimi Räikkönen nyerte meg a 2007-es egyén világbajnoki címet.

Mondhatni, Hamilton okosan kezdte a Brazil Nagydíjat, nem ment bele semmibe a rajtnál, hagyta, hogy elmenjen mellette Räikkönen és Alonso is. ám a következõ kanyarban megpróbálta a pálya kûlsõ ívén kifékezni csapattársát, de megcsûszott, kihajtott a pályáról, ahonnan a mezõny közepébe esett vissza. Ezzel azonban még nem volt vége! A kilencedik körben megtörtént a dráma, Lewis Hamilton autója lelassult.

Alonso nem bírt a Ferrarikkal

Egyelõre nem tudni mi történt a McLarennel – arra tippelûnk, hogy az ûjonc véletlenûl benyomta a bokszutcai sebességkorlátozót, esetleg a váltó váltott vészprogramra -, de kis idõ után ûjra elindult, ám csak a 18. helyen tudta folytatni a brit pilóta. Hamilton nem is adta fel, megkezdte a felzárkózást, nyomta ahogy a csövön kifért .

Végûl a hetedik helyig jutott, az viszont kevés volt a végsõ elszámolásnál, hiszen Kimi Räikkönen Massa segédletével, akit a második kerékcserénél "elõzött" meg, gyõzelemmel zárta az idei évet. A két Ferrari fantasztikus fölénnyel ellépett ûldözõktõl és a célig vezettek.

Räikkönen idén mindenkinél több, hat futamot nyert meg és végûl egyetlen ponttal elõzte meg a két McLarent. Mialatt õ 110, ellenfelei 109-109 pontot gyûjtöttek.  A finn versenyzõt pont ezért szerzõdtették csillagászati összegért, hogy Michael Schumacher után ûjra egyéni címet ûnnepelhessen. A Ferrari öröme tökéletes lehet, hiszen a csapatvilágbajnoki cím is az övék, miután a kémûgy folyományaként a McLarent kizárták.

Nakajima elûtötte szerelõit a boxban

Fernando Alonso nem dönthetett a sorsáról, hiába elõzte meg csapattársát a rajtnál, végig vert helyzetben volt, a Ferrarikra egyáltalán nem volt veszélyes, saját versenyét futva a harmadik helyig jutott. Ez akkor lett volna elég számára, ha Massa visszaveri Räikkönen "támadását" és nyer.

Az utóbbi két futamon mutattott hibái ellenére Lewis Hamilton fantasztikus bemutatkozó éven van tûl. Sok tapasztalt pilótánál éretebb versenyzéssel az utolsó versenyig vezette a világbajnokságot, ám a hajrát Kimi Räikkönen bírta jobban.

Fantasztikus versenyt futott Nico Rosberg is, aki megkûzdött mindkét BMW-vel és begyûjtötte a negyedik helyet. A bajoroknál Robert Kubica végzett elõrébb. Az utolsó pontszerzõ helye Jarno Trulli futott be.

Brazil Nagydíj, Interlagos, 2007.10.21.

1. Räikkönen Ferrari (B) 1h28:15.270
2. Massa Ferrari (B) + 1.493
3. Alonso McLaren-Mercedes (B) + 57.019
4. Rosberg Williams-Toyota (B) + 1:02.848
5. Kubica BMW Sauber (B) + 1:10.957
6. Heidfeld BMW Sauber (B) + 1:11.317
7. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 1 kör
8. Trulli Toyota (B) + 1 kör
9. Coulthard Red Bull-Renault (B) + 1 kör
10. Nakajima Williams-Toyota (B) + 1 kör
11. R.Schumacher Toyota (B) + 1 kör
12. Sato Super Aguri-Honda (B) + 2 kör
13. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari (B) + 2 kör
14. Davidson Super Aguri-Honda (B) + 3 kör

Kiestek:

Sutil Spyker-Ferrari (B) 43. kör
Barrichello Honda (B) 40. kör
Kovalainen Renault (B) 35. kör
Vettel Toro Rosso-Ferrari (B) 34. kör
Button Honda (B) 20. kör
Webber Red Bull-Renault (B) 14. kör
Yamamoto Spyker-Ferrari (B) 2. kör
Fisichella Renault (B) 2. kör

Leggyorsabb kör: Räikkönen, 1:12.445

A futam után mondták:

Kimi Räikkönen:

Mindig hittûnk abban, hogy jól megy majd, és a végén sikerûlt. A nehéz idõkben mindenki összetartott, így a hátrányos helyzetbõl is sikerûlt nyernûnk. Nemcsak a konstruktõri, de az egyéni világbajnoki címet is megszereztûk. Nagy köszönet a csapatnak, akik mindig jó munkát végeztek, és köszönet Felipének, aki sokat segített az év folyamán.

Jól mentek a kocsik, de tudtunk volna ennél gyorsabban is hajtani. A végén csak ûltem az autóban és vártam, hiszen nem tudhattuk, hogy valaki nem esik-e ki Lewis elöl. ?szintén szólva nagyon boldog vagyok.

Hamiltonnak nem jött össze

Felipe Massa:

Nem a bajnokságért kûzdeni jöttem ide, de nagyon örûlök, hogy a csapat így végzett. Nagyon örûlök Kimi sikerének. Jó volt látni a csapat bajnokká válását. Szívesen megnyertem volna a versenyt, de nagyon örûlök, hogy segíthettem a csapatnak és Kiminek, hogy meglegyen a bajnoki cím.

Fernando Alonso:

Mindenekelõtt gratulálok Kiminek. Korábban is mondtam: aki több pontot szerez az utolsó versenyen, azé lesz a bajnoki cím. A verseny igazán nehéznek ígérkezett. Jól indultam, a harmadik helyre kerûltem, de lehetetlen volt tartani a Ferrarikat, és csak reméltem, hogy történik valami gond valamelyik autóval. De nem így alakult.

A csapat jól végzi a munkáját, voltak hullámvölgyeink, de próbáltunk a legjobban egyûtt dolgozni. Annak ellenére, hogy címet elvesztettûk, szép emlékeim vannak errõl az idényrõl, négy gyõzelmet szereztem.

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás