Räikkönen nem, Vettel viszont elégedett
Nem elégedett Kimi Räikkönen a kínai időmérőjének alakulásával, pedig Ausztráliához képest előrelépést tapasztalt.
A 2007-es világbajnok a 4. rajtkockát szerezte meg szombaton, 0,462 másodperccel maradt el Lewis Hamilton pole-idejétől, közel három tizedet kapott Sebastian Vetteltől. Kimi Räikkönen Melbourne-ben nem volt elégedett autója vezethetőségével, ami miatt a gumikezeléssel is problémái voltak. Kínába abban a reményben utazott el, hogy sikerül javítaniuk helyzetén, és bár elmondása szerint ez így is lett, a végeredmény mégsem teljesen tükrözi ezt: Melbourne-ben is a negyedik helyről rajtolt.
„Összességében jobb lett az autó, de attól még ez a helyezés kissé csalódás, mert az autót jobbnak érzem, a beállítások is jobbak lettek” – nyilatkozta a finn a Sky Sportsnak.
Úgy érezte, több is volt az SF70H-ban. A Q1-ből Ausztráliával ellentétben ezúttal neki is sikerült a lágy gumin továbbmennie, majd a Q2-ben csapattársánál jobb kört autózva, az első pozícióban jutott tovább. Akkor 1:32,181 másodperces kört futott, míg a Q3-ban mindössze századokat gyorsult, s javított 1:32,140-re. „A tegnapi edzés hiánya nem segített. Voltak kisebb gondok, amik miatt nem sikerült jobb köridőt elérni, de szoros a csata” – állapította meg.
A gumik kezelése vasárnap is kihívást jelenthet: nemcsak hűvösebb az idő, mint Ausztráliában volt, de esőt is jósolnak, és a pénteki kevés tapasztalat alapján a versenyzők úgy vélik, az esős abroncsok felmelegítése sem egyszerű feladat, ha pedig nem sikerül, könnyű kicsúszni.
Hogy a Ferrarinak fekszik-e a vizes pálya, azt a Pirelli vizes gumiját a télen tesztelő Räikkönen sem tudja még. „Meglátjuk. Jelenleg egész jó a helyzetünk. Bármilyen körülmények is lesznek, a lehető legjobb helyen kell célba érnünk. Mindent megteszünk, aztán majd meglátjuk, mit hoz a holnap” – tekintett előre.
Vettel viszont elégedett az időmérő eredményével.
„Holnap kiderül, mennyire volt fontos az első sor. Izgalmas időmérőn vagyunk túl; én legalábbis élveztem. Lehetett volna jobb az eredmény, de elégedett vagyok. Az utolsó kanyarban veszítettem egy kis időt, mert hamar fékeztem. Valtteri nagyon közel volt, de megvolt az előnyöm, amivel ideértem az első sorba. Az autónk a kvalifikáción és a futamon is jó, szóval most azon múlik, mit csinál a Mercedes. Korábban láttuk már, hogy az időmérőkön néha többet hoznak ki a csomagból. Holnap mások lesznek a körülmények is. Majd meglátjuk.” – nyilatkozta Vettel.
Forrás: M4Sport