Räikkönen nem fél a lefokozástól

81000_669812_784x523Kimi Räikkönen szerint a Ferrarinál nem merülhet fel, hogy a gyengébb eredményei miatt Sebastian Vettel másodhegedűsévé tegyék. Ez már nem az a csapat.

Bár a tavalyinál sokkal jobban szerepel Kimi Räikkönen, a finn pilóta idén is csak ferraris csapattársa, immár Sebastian Vettel mögött jár: míg a német egyszer futamot nyert és háromszor dobogóra állt, a finn csak egy dobogós helyezést tud felmutatni öt forduló után.

A Ferrarinál a múltban az első és második számú pilóta alkalmazása volt a gyakorlat, de az új főnök, Maurizio Arrivabene azt mondja, szakítottak ezzel. Räikkönen is biztos az egyenlőségben.

“Csakis így érdemes ezt csinálni, ez a legjobb a csapat számára. Végül is két autója van a csapatnak, és bár a konstruktőri cím mellett az egyéniért is küzdünk, a csapatnak a konstruktőri megnyerése a fontos, ahhoz pedig két autó kell. A Ferrari mindkettőnknek ugyanolyan esélyeket biztosít, egyenlő bánásmódban részesülünk, szóval minden rajtunk, a pilótákon múlik” – szögezte le a 2007-es bajnok.

“Ha egymás ellen kell versenyeznünk, igyekszünk kíméletesek lenni, igyekszünk legyőzni a másikat, de jó értelemben, és mindig a csapat érdekeit szem előtt tartva. Minden jól megy, a csapat működése így a legjobb mindenki számára.”

Räikkönen megerősíti, hogy Arrivabene új, más atmoszférát teremtett Maranellóban:

“Minden csapatfőnök más, mindenkivel más és más a viszony. Mauriziót régről ismerem, jó a kapcsolatunk, és valóban, idén másképp igazgatják a csapatot, mint korábban, de jó irányban változott a dolog.”

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás