Räikkönen: Nehéz lesz tartani a lépést!
Kimi Räikkönen a Hungaroring és Valencia után a Belga Nagydíjon is a dobogóra készûl, de a finn szerint a Ferrarinak egyre nehezebb dolga lesz a bajnokságban az idény vége felé. Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíjon második, a mûlt hétvégi Európa Nagydíjon pedig
harmadik lett, szorgalmasan gyûjti a pontokat, hogy a csapat a harmadik helyen végezzen a konstruktõri bajnokságban.
A McLaren lendûletben van, és közelít a Ferrarihoz, így a finn szerint Massa és a fejlesztések nélkûl nem lesz könnyû dolguk, persze a cél Spában is a dobogó.
"Nagyon élvezem a gyõzelmet, de a harmadik hely is jó érzés tud lenni. Az Európa Nagydíjat a hatodik helyrõl kezdtem, de sikerûlt ûjabb dobogós helyet szerezni, ennél nem nagyon lehetett többet várni."
"A pontokkal még mindig a McLaren elõtt járunk a konstruktõri bajnokságban. Ez a cél, de nehéz lesz tartani, tekintetbe véve, hogy már leállítottuk az idei autó fejlesztését, mert a jövõ évre koncentrálunk" – írta a Ferrari oldalán Räikkönen.
Kimi háromszor, 2004-ben, 2005-ben és 2007-ben gyõzött Belgiumban, de idén kisebb eredménynek is örûl majd: "A fõ cél, hogy tartsuk az elõzõ futamok színvonalát, azaz a dobogóra kellene kerûlnûnk megint."
"Nagyon szeretek Spában vezetni, 44 kör nem is elég! Tavaly minden elûszott, amikor jött az esõ és a falnak mentem, mindent a gyõzelemre tettem fel, nem volt veszítenivalóm. Idén egy kicsit más a helyzet, az autó nem alkalmas az élen való kûzdelemre, de így is mindent, sõt még annál is többet beleadok majd, hogy jó eredményt érjek el."
Forrás: www.vezess.hu