Räikkönen feltámadóban – jó esélye van a hosszabbításra?
Jó esélye van Kimi Räikkönennek arra, hogy 2017-ben is a Ferrari versenyzője legyen. Maurizio Arrivabene elégedett bajnokával, és szerinte csakis rajta múlik, lesz-e hosszabbítás.
2007 legjobbjának ez év végéig szól a szerződése a Ferrarival. 2015-ben a szezon ezen szakában kezdtek el találgatni jövőjéről – és most sincs ez másként. Idén azonban mintha kedvezőbb helyzetből várná a jövővel kapcsolatos tárgyalásokat: miközben tavaly hullámzó teljesítménye miatt sokáig kérdéses volt, maradhat-e, Maurizio Arrivabene most kijelentette, elégedett versenyzőjével, így főként rajta múlik, lesz-e folytatás.
„Kimi jövője Kimi kezében van” – jelentette ki a Ferrari főnöke egy kínai tévécsatornának.„Jelenleg nagyon elhivatottnak tűnik, nagyon jó – pontosan azt hozza, amit elvárunk tőle. De fontos, hogy még csak négy versenyen vagyunk túl, hamarosan ötön, szóval túl korai lenne még megmondani Kimi szurkolóinak, mit hoz a jövő. De úgy vélem, jelenleg nagyon elégedettek lehetünk Kimi teljesítményével.”
Amennyiben kap új szerződést, a „Jégember” 2017-ben 15. F1-es szezonját kezdheti el – továbbra is a mezőny korelnökeként. Arrivabene azonban nem lát problémát abban, hogy a finn jövőre betölti a 38-at. „Az életkor nem számít. A fontos az elkötelezettség, a profizmus, valamint a bátorság. Emlékezzünk csak rá: Nigel Mansell három évvel idősebb volt, mint most Kimi, amikor megnyerte a világbajnoki címét” – hívta fel a figyelmet az 1992-ben 39 esztendős britre.
A bajnoki címét 36 esztendősen megszerző Damon Hill szintén úgy véli, Räikkönennek jó esélye van a folytatásra. „Räikkönen most feltámadóban van. Dobogós helyeket szerez, jól teljesít. És a Red Bull kegyetlensége, amivel Kvjatot Verstappenre cserélte, a Ferrarinál nincs meg. A Ferrari sokáig ragaszkodik a versenyzőihez, és Kimihez meg különösen. Szerintem ha fantasztikus szezont teljesít, akkor megtarthatja a helyét” – vélekedett 1996 bajnoka.
Arrivabene eközben másik versenyzőjéről, Sebastian Vettelről is beszélt, s kiemelte, a német annak ellenére is őrzi bizalmukat, hogy az évkezdése ezúttal nem alakult túl jól. „Én elégedett vagyok a két versenyzőnkkel. Mindketten harcosok, mindketten bajnokok. Sebastiannak balszerencséje volt, és tudjuk azt is, hogy miért. De bízunk Sebben és Kimiben. Kimi tavalyhoz képest is sokat fejlődött, Sebnek pedig nincs mit bizonyítania, mert Seb az Seb.”
Forrás: M4Sport