Räikkönen: Azt hiszik, nem kedveljük egymást
Kimi Räikkönen Szocsiban bizonyította, két jó versenyzője van a Ferrarinak. Formája alakulásával elégedett a finn, a végeredménnyel még mindig nem.
Idén először kvalifikálta magát az első rajtsorba, idén először állhatott fel a dobogóra – egyértelműen a Szocsiban látott volt az eddigi legjobb Kimi Räikkönen 2017-ben. Ezt jelzi az is, hogy a Kínában a rádiós panaszkodásai után vele még elégedetlen Maurizio Arrivabene a mostani futam után külön fölhívta a figyelmet formajavulására.
„Ahogy mindenki a csapatunknál, én is boldog vagyok, hogy van egy kiváló autónk és két rendkívüli versenyzőnk. És hangsúlyoznom kell: kettő!” – nyilatkozta a csapatfőnök a Sky Italiának. „A futamra megérkezve, amikor a versenyzőkről beszéltem, csak Sebastiant említettem. Meg kell mondjam, Kimi is fantasztikus versenyt teljesített, nagyon erős volt. Csak a rajtunk nem volt jó, a házi feladatunk, hogy javítsunk ezen.”
A harmadikként célba érő Räikkönen is a rajtot nevezte futama kulcspillanatának. A második helyről indult, de harmadikként haladt át a célvonalon az első kör végén. És akár negyedikként is áthaladhatott volna, ha nem fog szélárnyékot még az első féktáv előtt. „Az eljövetelem jó volt, még Sebhez viszonyítva is, de aztán túlpörögtek a kerekek, és már akkor tudtam, hogy pozíciót veszítek. Szerencsére az elöl lévők egymás mellé mentek, így szélárnyékot fogtam, és ezzel Lewis előtt tudtam maradni. Ha megnézzük a tavalyi évet, itt minden a rajtról szól, és ha itt pozíciót veszítesz, akkor unalmas versenyed lesz. Nem is igazán történt sok minden utána. Valtteri egy kicsit túl gyors volt, szóval minden eldőlt a rajtnál” – nyilatkozta a finn.
Nem titkolta, a harmadik helyezéssel nem volt elégedett, ám azzal annál inkább, ahogyan a hétvége alakult számára. Végre jól érezte magát a Ferrarijában, és versenyképes is volt vele. „Elég nehézkesen kezdődött a szezonom. Nem volt ideális, de a mostani hétvége egyértelmű előrelépést jelentett. Sokkal elégedettebb voltam, de még így is csak harmadik helyen értem célba. Apró részleteken kell javítani, és akkor az első hely is meglehet. Nagyon kicsik a különbségek elöl, ezért az ilyesmi sokat számíthat.”
Arrivabene már szombaton jelezte, nem kételkedik Räikkönen képességeiben. „Kimi nem lassú, csak eltartott neki egy ideig, mire megtalálta a tempóját. De mihelyst elkapja a ritmust, keményen nyomja a gázt” – állapította meg.
Räikkönen újabb futamgyőzelmére tovább kell várni, ám Oroszország így is finn győzelmet hozott – a rivális Valtteri Bottasét. Bár a korábbi években ő és honfitársa többször is összeütköztek versenyeken (például éppen Szocsiban), Räikkönen hangsúlyozta, együtt örült a másik finn első sikerének.
„Örülök Valtterinek. Az emberek mindig azt hiszik, hogy nem kedveljük egymást, mert korábban már összeakadtunk párszor, de ez nem igaz. Nagyon örülök a sikerének. Ez nem jelenti azt, hogy Seb sikereinek nem örülök. Ez jó hír neki, és a dolgok kezdenek jól alakulni számára. Szoros lesz a csata a Ferrari és a Mercedes versenyzői között, izgalmas lesz. De sajnos sok esetben azon fog múlni, mi történik az első körben. Remélem, jobban fog menni. De a hétvégével elégedett vagyok. Csak azzal nem, hogy harmadik lettem” – összegzett.
A javításra most minden esélye megvan, az SF70H nagyon versenyképes. „Részben a rajtnál vesztettünk” – állapította meg Arrivabene. „De a versenyen kiderült, hogy az autónknak nagyon jó a tempója. Főleg a verseny utolsó szakaszában, Sebastian volt vele nagyon gyors. Szóval minden rendben. Érdekes lesz a bajnokság.”
Räikkönen 4. helyen áll a bajnoki tabellán, hátránya 37 pont Sebastian Vettellel szemben. Szocsiban viszont újabb leggyorsabb kört futott, mely pályafutása során már a 45. volt.
Forrás: M4Sport