Räikkönen az élen Belgiumban

A Belga Nagydíj elsõ szabadedzésén Kimi Räikkönen magabiztos fölénnyel verte meg a McLareneket. Massa azonban pórul járt, már megint. A kémûgy árnyékában elkezdõdött a Belga Nagydíj is, a versenyhétvége elsõ szabadedzésén a finn Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb.

A ferraris sokáig nem dugta ki az orrát a pályára, de miután megtette, 1:47.339-es idejével hamar az élre állt, a második Lewis Hamilton az edzés végére is csak bõ fél másodpercre tudta megközelíteni. A harmadik lgjobb idõ Fernando Alonsóé lett.

A másik ferraris, Felipe Massa nem futott mért idõt a belga pályán, miután második körében a gumifalban végezte a Rivages kanyarban.

A negyedik helyen Nick Heidfeld végzett a BMW-vel, Nico Rosberg – már nem is kellene írnunk – ûgyesen az ötödik idõt autózta, õt pedig a másik BMW-s, Robert Kubica követte.

Indul a verseny a felûjított pályán

Most a másik Williamses, Alexander Wurz is tartotta a lépést csapattársával, az osztrák a hetedik lett, Jenson Button 10. ideje pedig azt sejteti, hogy a Honda tényleg javult és talán ezen a hétvégén is a pontszerzésért kûzdhet.

Javulást mutat a Spyker is, legalábbis Adrian Sutil keze alatt, aki a B-autóval a két Super Aguriéhoz hasonló idõt teljesített, megelõzve ezzel a Toro Rosso-s Vitantonio Liuzzit.

Belga Nagydíj, 1. szabadedzés, Spa-Francorchamps, 2007.09.14.

Név Csapat Idõ
 1.  Räikkönen Ferrari 1:47.339 
 2.  Hamilton McLaren-Mercedes 1:47.881
 3.  Alonso McLaren-Mercedes 1:47.994
 4.  Heidfeld BMW Sauber 1:48.052
 5.  Rosberg Williams-Toyota 1:48.372
 6.  Kubica BMW Sauber 1:48.605
 7.  Wurz Williams-Toyota 1:48.921
 8.  Trulli Toyota 1:48.994
 9.  Kovalainen Renault 1:49.138
10. Button Honda 1:49.330
11. Fisichella Renault 1:49.380
12. Schumcaher Toyota 1:49.548
13. Webber Red Bull-Renault 1:49.894
14. Coulthard Red Bull-Renault 1:49.931
15. Barrichello Honda 1:50.264
16. Vettel Torro Rosso – Ferrari 1:50.482
17. Sato Super Aguri-Honda 1:50.640
18. Davidson Super Aguri-Honda 1:50.648
19. Sutil Spyker-Ferrari 1:50.768
20. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari 1:51.628
21. Yamamoto Spyker-Ferrari 1:52.379
22. Massa Ferrari nincs ideje

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás