Radikális változások lesznek a Ferrarinál
Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint a Ferrari év végéig nem áll le, folyamatosan érkeznek frissítések az idei autóhoz. Jövőre nagy újítások várhatók.
Jövőre alig változnak a szabályok Forma-1-ben, így a csapatok várhatóan az utolsó pillanatig fejlesztik az idei autóikat, mert az újításokat jövőre is tudják majd használni. Így tesz a Ferrari is, Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint az olaszok egészen a szezon végéig finomítják az autót.
Arról még nincs döntés, hogyan és mikor használják fel a maradék négy motorfejlesztési zsetont. “Ahogy mindig mondtam, a stratégiánk a fokozatosságra épül” – mondta Arrivabene. “Monzára elköltöttünk néhány zsetont, és elégedettek voltunk a motor teljesítményével. Dolgoznunk kell a megbízhatóságán is, mostantól a szezon végéig.”
“Taktikai döntés, hogy mihez kezdünk a maradék zsetonjainkkal. Továbbra is fejlesztjük az autót, és folytatjuk a munkát a szezon végéig. Az autó nem a motort jelenti, hanem a teljes csomagot.”
Az Autosprint című lap szerint a maradék négy zsetonjának felhasználásával a motorjának alapos szerkezeti átalakítását készíti majd elő a Ferrari, 2016-ra teljesen átépített motor épül. Ennek következtében az autót is teljesen áttervezik az olaszok.
“Gondolnunk kell az aerodinamikusainkra is” – fogalmazott Arrivabene. “Vannak nehézségeik a saját munkájukkal kapcsolatban az erőforrás mérete miatt. Ha felülnézetből vizsgáljuk az autókat, jól látszik, hogy a miénk hátsó része szélesebb a versenytársainkénál.”
Forrás: Vezess.hu