Pérez nyerte az év első sprintversenyét

A Red Bull rutinos versenyzője, Sergio Pérez nyerte az Azeri Nagydíj sprintversenyét, miután maga mögé utasította Charles Leclerc-t. A monacói másodikként ért célba, a harmadik helyen pedig Max Verstappen futott be.

A 2023-as szezon első sprintversenyének az F1 történetének első sprintkvalifikációját megnyerő Charles Leclerc vágott neki az első, a bakui pályán általában jól szereplő Sergio Pérez pedig a második rajthelyről.

A második sorból Max Verstappen és a tegnapihoz képest komoly javítást produkáló George Russell, a harmadikból pedig Carlos Sainz és Lewis Hamilton indult.

A hetedik rajthelyre az időmérő meglepetésembere, Alexander Albon állíthatta fel a Williams, a nyolcadikról pedig Fernando Alonso indult, aki a szombati kvalifikáción sem volt megelégedve autója problémás DRS-ével.

A sprinten egyébként csak tizenkilenc versenyző vett részt, a Williams ugyanis visszaléptette az időmérőn ütköző Logan Sargeantet, hogy több időt nyerjen az autó helyrehozására.

Leclerc remekül kapta el a rajtot: a monacói maga mögött tudta tartani Pérezt. Eközben Verstappen és Russell több kanyaron át tartó, látványos csatát vívott a harmadik helyezésért, amit az összecsapás végén a brit szerzett meg. Verstappen mellé Russell manőverét kihasználva Sainz is megpróbált beszúrni, őt azonban a holland már maga mögött tudta tartani.

A helyezkedés nem tartott sokáig, az FIA ugyanis először virtuális, majd teljes biztonsági autós fázist rendelt el, miután Cunoda Juki eltalálta a falat a tizenötös kanyarnál, a pályán pedig egy gumi és több karosszériadarab is maradt.

Leclerc az újraindításnál is tartani tudta pozícióját, miközben Verstappen „visszavágott” Russellnek, az első kanyarnál azonnal maga mögé utasította. A középmezőnyben ezalatt Alonso nyert egy pozíciót Hamiltonnal szemben.

A nyolcadik körben az élen is csere történt: Pérez a hosszú egyenes és a DRS adta lehetőséget kihasználva átvette az elsőséget Leclerc-től, aki a manőver után körökön keresztül lőtávolságban maradt mexikói riválisához képest, miközben Verstappen is ott loholt az ő nyomában. Az élmezőnyben tehát kialakult egy „DRS-vonat”.

Pérez a futam utolsó szakaszában növelte kettő, majd három másodpercesre előnyét Leclerc-rel szemben, ezzel eldöntve azt, hogy – amennyiben nem lesz technikai hiba áldozata – megnyeri az év első sprintjét.

Verstappen eközben folyamatosan ott tudott maradni Leclerc mögött, előzési közelésgbe viszont nem került, a monacói második és a holland harmadik helyezése is biztosnak tűnt tehát.

Az utolsó körök nem hoztak meglepetést, vagyis Pérez megnyerte a bakui sprintet, Leclerc másodikként, Verstappen pedig harmadikként ért célba. Russell negyedik lett, pontot pedig Sainz, Alonso, Hamilton és az Albont egy látványos manőverrel maga mögé utasító Lance Stroll szerzett még a versenyen.

A sprintverseny végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő
1. Sergio Pérez Red Bull-Honda-RBPT  
2. Charles Leclerc Ferrari +04,463
3. Max Verstappen Red Bull-Honda-RBPT +05,065
4. George Russell Mercedes +08,532
5. Carlos Sainz Ferrari +10,388
6. Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes +11,613
7. Lewis Hamilton Mercedes +16,503
8. Lance Stroll Aston Martin-Mercedes +18,417
9. Alexander Albon Williams-Mercedes +21,757
10. Oscar Piastri McLaren-Mercedes +22,851
11. Kevin Magnussen Haas-Ferrari +27,990
12. Csou Kuan-jü Alfa Romeo-Ferrari +34,602
13. Pierre Gasly Alpine-Renault +36,918
14. Nyck de Vries Alpha Tauri-Honda-RBPT +41,626
15. Nico Hülkenberg Haas-Ferrari +48,587
16. Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari +49,917
17. Lando Norris McLaren-Mercedes +51,104
18. Esteban Ocon Alpine-Renault +1 p 00,621
19. Cunoda Juki Alpha Tauri-Honda-RBPT kiesett
20. Logan Sargeant Williams-Mercedes nem indult

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás