Nyerő 44-es: Hamilton ennyi ezreddel vette el a pole-t Vetteltől!
Elképesztően szoros küzdelmet hozott a Brit Nagydíj időmérő edzése, melyen Lewis Hamilton sorozatban 4. pole pozícióját szerezte hazai pályán. Mögötte a két Ferrari, egy tizeden belül!
Sajnálatos módon nem a Mercedes és a Ferrari potenciális szoros küzdelméről szólt a Brit Nagydíj időmérő edzésének felvezetése. A harmadik szabadedzés eseményeit háttérbe szorította Brendon Hartley ijesztő balesete, melynek során a felfüggesztés egyik lengőkarja eltört az egyik féktávon. A Toro Rosso az edzés után még bízott abban, hogy lesz esély az autó összefoltozására, ám egy órával a kvalifikáció előtt már arról adtak hírt, hogy az új-zélandi biztosan kihagyja az időmérőt. Pierre Gasly eközben rajthoz állhatott, ám a hírek szerint az FIA erre csak úgy adott engedélyt, hogy a faenzaiak a teljes első felfüggesztését kicserélték.
Sebastian Vettel nem bukott a déli gyakorláson, mégis ő küszködött sérüléssel. A német nyakának megrándulása miatt korán kiszállt az autójából a harmadik tréningen, és még az időmérő előtt nem sokkal is a fizioterapeuta kezelte őt. A kvalifikációra aztán egy nagy tapasszal a nyakán érkezett meg – no meg a bizonytalansággal, vajon hogyan bírja az erőpróbát. Nem éppen ideális előkészületek a rajtsorrendről döntő egy óra előtt…
Q1: Claire Williams fogta a fejét…
Flúgos felvezetés után flúgos kezdés! Három perce ment még csak a Q1, amikor piros zászlóval megszakították a körözést. Lance Stroll a Hartley balesetének helyszínéül szolgáló Brooklands-kanyar kavicságyába csúszott, és mivel beásta magát, a mentés idejére leállították az időmérőt. E hibával biztossá vált, csak három kieső helyet kell elkerülniük a még állva maradóknak.
Öt perc várakozás után másodszor is zöldre váltott a boxutcai lámpa. A két Mercedes és Kimi Räikkönen a közepes keveréken hajtott ki, míg Sebastian Vettel egy használt lágy szetten. A leggyorsabb a német volt, aki 1:26,585-ös körrel szerezte meg a legelőkelőbb továbbjutó helyet. Hamilton lemaradása 0,2 másodperc volt, Bottasé már 0,4. A Red Bulloknál ismét Max Verstappen kezdett jobb formában, ő Kimi Räikkönent is megelőzte.
Az edzésrész nagy meglepetését Charles Leclerc szolgáltatta a már a harmadik edzésen megtáltosodó Sauberrel. A monacói 1:28,026-os körrel már eleve a középmezőny élén állt a Q1 kezdetétől, aztán a hajrában még tovább javított, és Ricciardót hátrébb taszítva a 6. helyen jutott tovább. Csapattársának, Marcus Ericssonnak sem kellett aggódnia, ám ő csak 13. lett.
Az utolsó percekben a két Renault volt a veszélyzónában, és a Force Indiákkal vetélkedtek a továbbjutásért. Nico Hülkenberg 8. időt autózva megmentette a helyzetet, Carlos Sainz viszont forgalomba került, és kiesett. Ezzel idén először nem a legjobb 10 közül fog rajtolni.
Mögötte a gyengén teljesítő Stoffel Vandoorne végzett, aki az állva maradt Williamst, Szergej Szirotkint tudta csak megelőzni. A piros zászlós megszakítás után egyébként az orosz is megjárta a kavicságyat, ő a Stove-kanyarban sodródott ki a nehezen kezelhető fehér masinával. Főnöke, Claire Williams a második nagy hibát látva nem is győzte takarni az arcát: szégyenteljes hazai hétvége ez számukra.
Q2: Hamilton visszavág – aztán a fűre hajt…
Az előző hétvégéken talán ment a nagy taktikázás a gumikkal a Q2-ben, az élcsapatok most nem érezték szükségét ennek: valamennyi versenyző a lágy gumin futott ki a boxutcából. Hamilton első körét már az elején elrontotta, így ismételni kényszerült. Második nekifutásra 1:26,256-ra javította az aktuális pályacsúcsot, jó 3 tizeddel túlszárnyalva Vettel Q1-es legjobbját. A németnek elsőre összejött a jó kör, igaz, az utolsó kanyarban kicsit megingott alatta a Ferrari. Tán ennek is köszönhető a 0,116 másodperces lemaradása.
A harmadik-negyedik helyen a mezőny két finnje Bottas, Räikkönen sorrendben osztozott, a negyedik Verstappen már 0,8-re volt, míg Ricciardo előnye hiába volt csak másfél tized a 7. helyen álló Grosjeannal szemben, ennek ellenére nem próbálkozott még egy körrel.
Veszélybe nem került ezzel: az első körök hűen kirajzolták az erősorrendet. Az utolsó próbálkozásoknál a 7-8. leggyorsabb Grosjean, Magnussen párosnak sem volt mitől tartania, sem az újabb remek kört előhúzó Leclerc-nek, és bár Esteban Ocon azért még javított, az ő továbbjutása sem került veszélybe.
Nico Hülkenberg csak 11. lett, így a másik Renault is elvérzett, mögötte Pérez Alonso, Gasly és Ericsson búcsúzott még.
Az edzésrész második felét a fájós nyakú Vettel inkább pihenéssel töltötte, a Mercedesek viszont szokásuk szerint kimentek még egy be nem fejezett lágygumis próbakörre. Hamilton a hátsók hőmérsékletére panaszkodott, ami a több mint 50 fokos aszfalton nem meglepetés. Az már inkább volt az, hogy a brit e próbálkozásánál a fűre sodródott a Becketts-kanyarban…
Q3: Nyerő szám a 44-es!
A középmezőnyt uralták a Ferrari-motoros autók – de mire megy az olasz hajtóegységgel a gyári csapat? A mindent eldöntő harmadik szakaszban Vettel már első körén jelezte: nyakfájás ide, Mercedes-pálya oda, ő bizony nem fogja olcsón adni a bőrét. A német 1:25,936-tal adta föl a leckét az előző három silverstone-i időmérő győztesének, aki elsőre 57 ezreddel lassabbnak bizonyult nála. A különbség minimális volt, Vettel viszont a pálya mindhárom szektorában gyorsabb volt riválisánál – még az addig a Mercedes terepének bizonyuló középsőn is.
Az ideiglenes második soron Bottas és Räikkönen osztozott, előbbi 0,281, utóbbi 0,360 másodperces hátránnyal; őket a két Red Bull követte. Verstappen 0,7-es hátrányban volt, Ricciardo pedig 1,2-esben. Az ausztrált ugyanakkor szoftverhiba hátráltatta körén, amelyen nem tudta megfelelően használni a DRS-ét.
Gondban a Mercedes? Hamilton a mindent eldöntő köre előtt már a szélárnyékozás lehetőségéről érdeklődött csapatánál – érezte, hogy itt minden ezred számíthat. Valóban így volt. A brit minden szektorán javítva 1:25,882-vel vette át a vezetést, és miután Vettelnek nem sikerült jól az első szektora, már nem is engedte ki a kezéből. A különbség stílszerű: 44 ezred a 44-es rajtszámú autó javára!
Az utolsó pillanatokban úgy tűnt, Räikkönen nevető harmadikként még meglepetést okozhat. Két abszolút legjobb szektort futott, ám mivel a középsője nem volt olyan erős, 98 ezred neki is hiányzott, és csak a 3. helyre sorolt be, Bottas elé.
A harmadik sor a várakozásoknak megfelelően a Red Bullé lett, Verstappen, Ricciardo sorrendben, míg az negyediken a Haasok osztoztak. Leclerc az utolsó pillanatban még maga mögé gyűrte Ocont, megszerezve a 9. rajtkockát.
Hamilton pályafutása 76. edzéselsőségét aratta, a hatodikat Silverstone-ban ahol négy éve legyőzhetetlen szombaton. Vettel hiába akarta megtörni a Mercedes-varázslatot, egyelőre nem sikerült. Vasárnap újra próbálkozhat. A verseny 15 óra 10-től élőben a Dunán és az M4 Sport.hu-n!
Brit Nagydíj, időmérő edzés – végeredmény:
Versenyző | Csapat | Q1 | Q2 | Q3 | |
1. | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:26,818 | 1:26,256 | 1:25,892 |
2. | Sebastian Vettel | Ferrari | 1:26,585 | 1:26,372 | 1:25,936 |
3. | Kimi Räikkönen | Ferrari | 1:27,549 | 1:26,483 | 1:25,990 |
4. | Valtteri Bottas | Mercedes | 1:27,025 | 1:26,413 | 1:26,217 |
5. | Max Verstappen | Red Bull-TAG Heuer | 1:27,309 | 1:27,013 | 1:26,602 |
6. | Daniel Ricciardo | Red Bull-TAG Heuer | 1:27,979 | 1:27,369 | 1:27,099 |
7. | Kevin Magnussen | Haas-Ferrari | 1:28,143 | 1:27,730 | 1:27,244 |
8. | Romain Grosjean | Haas-Ferrari | 1:28,086 | 1:27,522 | 1:27,455 |
9. | Charles Leclerc | Sauber-Ferrari | 1:27,962 | 1:27,790 | 1:27,879 |
10. | Esteban Ocon | Force India-Mercedes | 1:28,279 | 1:27,843 | |
11. | Nico Hülkenberg | Renault | 1:28,017 | 1:27,901 | |
12. | Sergio Pérez | Force India-Mercedes | 1:28,210 | 1:27,928 | |
13. | Fernando Alonso | McLaren-Renault | 1:28,187 | 1:28,139 | |
14. | Pierre Gasly | Toro Rosso-Honda | 1:28,399 | 1:28,343 | |
15. | Marcus Ericsson | Sauber-Ferrari | 1:28,249 | 1:28,391 | |
16. | Carlos Sainz | Renault | 1:28,456 | ||
17. | Stoffel Vandoorne | McLaren-Renault | 1:29,096 | ||
18. | Szergej Szirotkin | Williams-Mercedes | 1:29,252 | ||
19. | Lance Stroll | Williams-Mercedes | idő nélkül | ||
20. | Brendon Hartley | Toro Rosso-Honda | nem indult |
Forrás: M4Sport