Nem Leclerc hibája volt a baleset Lauda régi Ferrarijával
Szidta a monacói balszerencséjét Charles Leclerc a múlt vasárnapi Történelmi Monacói Nagydíjon. Csak díszvendég volt, de így is újra megtréfálta a hazai pályáján őt üldöző átok. A bajnoki éllovas a régi F1-es autók versenyén két futam között lehetőséget kapott arra, hogy Jacky Ickx társaságában körözzön egy Ferrari 312 B3-assal, amit 1974-ben Niki Lauda vezetett. Leclerc élvezte a történelmi menetet, ám a 3. köre végén a Rascasse-ban megindult az autó hátulja, és a hátsó szárnnyal a szalagkorlátnak csapódott, kárt téve a 48 éves masinában.
„Fékeztem, a pedál kemény volt, aztán beesett. Szerencsém volt, hogy abban a pillanatban történt, mert ha más helyen történt volna, az nem lett volna szép… Megijedtem. Normális módon érkeztem abba a kanyarba”
– mondta közvetlenül a baleset után Leclerc.
A Ferrari közleményben tette egyértelművé, hogy nem a versenyzője hibája volt a baleset. „Charles nagyon élvezte a monacói történelmi bemutatót. Niki Lauda 312 B3-74-esével ment, igazán tetszett neki, de aztán fékhiba történt, ami idő előtt véget vetett az utolsó körének” – írták.
Azóta kiderült, mi volt a baleset pontos oka. Az Autosport fotósának felvételein jól látszik, hogy Leclerc megpördülése előtt a féktárcsa darabjai kerültek az aszfaltra. A bal hátsó féknyereg lazult le, így amikor a versenyző a fékre lépett, azon az oldalon nem volt lassulás. A monacóinak esélye sem volt megfogni a forgást.
Érdekesség, hogy Lauda 1974-es Ferrarija már tavaly is tört a monacói történelmi verseny során. Akkor Jean Alesi egy futamon szenvedett vele balesetet, miután az őt a győzelemért üldöző ellenfelem Marco Werner meglökte a célegyenesben. Az akkori és a mostani 312 B3-as nem ugyanaz volt. Leclerc autója a kölni Methuselah Racing-csapat tulajdona, és azzal később az 1973 és 1976 közötti autók kategóriájában Claudia Hurtgen versenyzett volna a mostani hétvégén.
Az 1974-es Ferrari ugyan nem bajnoki autó, egyfajta áttörést hozott a Scuderia életében, hiszen véget vetett egy két éve tartó nyeretlenségi sorozatnak. Niki Lauda Spanyolországban, Jaramában vezette először győzelemre, aztán Hollandiában is nyert, majd csapattársa, Clay Regazzoni Németországban aratta a harmadik az évi győzelmüket. Lauda a sok kiesés miatt végül csak a negyedik helyen zárta a bajnokságot, ám ez egyfajta felvezetése volt az 1975-ös első bajnoki sikerének, mellyel az osztrák egy 11 éves nyeretlenség végére tett pontot a maranellóiaknál.
Idén Leclerc-nek van esélye arra, hogy egy hasonlóan hosszú (15 éves) nyeretlenségnek vessen véget. Az oda vezető úton kapóra jönne neki, ha a mostani balesettel az idei évre letudná a hagyományos monacói balszerencséjét…
Forrás: M4Sport