Monacói Nagydíj szabadedzések

Az első szabadedzésen, a címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. A második szabadedzésén a fejlesztett Renault-motorral hajtó Red Bull-os Daniel Ricciardo komoly fölénnyel verte a Mercedest.

Daniel Ricciardo
Daniel Ricciardo

Monte-Carlóban csütörtök délelőtt megtartották a Forma-1-es Monacói Nagydíj első, igen eseménydús szabadedzését.

A leggyorsabb a címvédő Lewis Hamilton lett a Mercedesszel, mögötte csapattársa, a háromszoros monacói győztes Nico Rosberg következett. A versenyhétvégén most debütáló új, ultralágy keverék valóban olyan gyors, mint tervezték, Hamilton már az első edzésen a tavalyi pole-idő közelébe ért. Nem volt azért sima edzése az angolnak, második igazi gyorskörös próbálkozásánál kifutott a Ste Devote bukóterébe.

Ő még könnyen megúszta, mások sokkal rosszabbul jártak. Felipe Massa a Ste Devote-ban falnak is vágta a Williamsét, a bal első és hátsó felfüggesztést is kicsinálta, később a reanult-s Jolyon Palmer pedig az uszodánál művelt hasonlót, a szalagkorlát torolta meg a túl nagy tempóját.

A mercisek mögött a ferraris Sebastian Vettel és az új Renault-motorral hajtó Red Bull-os Daniel Ricciardo végzett – az utóbbi az edzés elején valamiért igen csúnyán be is mutatott volt csapattársának.

A gyakorlás újabb incidensekkel zárult: pár perccel a vége előtt Rosberg Mercedese felrántott egy nem megfelelően rögzített csatornafedelet. Ő bal hátsó defekttel megúszta, azonban a repülő fémdarab eltalálta a mögötte érkező Jenson Button McLarenjének jobb elejét, széttörte az első szárnyat. Óriási szerencse, hogy nem az angol világbajnok fejét érte a nehéz fémdarab.

Az eset után előkerült a megszakítást jelző piros zászló és az edzést már nem is indították újra.

mon_edz_1

Úgy tűnik, tényleg komoly előrelépést jelent a Renault új specifikációjú erőforrása, ugyanis a már azzal szerelt Red Bull volánjánál Daniel Ricciardo több mint fél másodperccel verte a mercedeses Lewis Hamiltont a Forma-1-es Monacói Nagydíj második szabadedzésén.

A címvédő három tizedet adott 3. helyen záró csapattársának, Nico Rosbergnek.

Ricciardo jó formájában minden bizonnyal kiemelt szerepe volt a motornak, de az is bebizonyosodott, hogy a Red Bull-csapatok igen jó kasztnival rendelkeznek, ugyanis a mercisek mögött Max Verstappen, majd a két Toro Rosso sorakozott.

Kimi Räikkönen csak a 7. időt hozta a Ferrarival, míg az egészen formán kívül teljesítő, megpördülő, falat koccoló Sebastian Vettel mindössze a 9. volt.

Az említetteken kívül még a Force Indiá-s Sergio Perez (8.) és a mclarenes Jenson Button (10.) fért be a top10-be. A McLaren-főnök Eric Boullier jóslata arról, hogy az autójuk az élmezőnybe tartozhat, a Ferrari előtt lehet Monacóban, egyelőre nem jött be.

Incidensekből sem volt hiány: Romain Grosjean az edzés elején verte oda a Haast a szalagkorlátnak, a manoros Rio Haryanto az alagút kijáratánál található veszélyes ponton dobta el az autót, alaposan összetörve az oldalát, Vettel megpördülését már említettük, a vége felé pedig a renault-s Kevin Magnussen állt bele orral a falba az Anthony Noghes, azaz célegyenes-ráfordító kanyarban.

A monte-carlói versenyhétvége a pénteki pihenőnap után szombaton 11 órakor a 3. szabadedzéssel folytatódik, az időmérő 14 órakor kezdődik majd.

mon_edz_2

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás