Mind két Ferrari pilóta elégedetlen

Nem volt problémamentes a Ferrari napja pénteken Spanyolországban.

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel egy ízben megállt a boxutca kijáratánál, miután váltója hirtelen üresbe kapcsolt, a délután folyamán pedig Kimi Räikkönent szólították fel lassításra a motor túlmelegedése láttán. Utólag kiderült, egyik gond sem volt olyan komoly, mint amilyennek elsőre látszott.

Vettel esete már nem sokkal a leállás után tisztázódott, a német vissza is tudott térni a pályára. „A felfüggesztés bal oldalán volt egy kis gond. Elég gyorsan megoldottuk. Elsőre azt hittem, hogy valami komoly dolog a váltóval, de nem így volt” – árulta el a német.

Räikkönen motorhibája is vaklármának bizonyult. „A csapat egy lehetséges motorproblémáról informált, de végül kiderült, hogy csak egy szenzor nem működött. Szóval semmi gond nem volt a motorral” – mondta a finn, arra is magyarázatot adva, miért folytatta utána mégis a körözést.

Fejtörésre inkább az a különbség adhat okot a maranellóiak számára, amely ugyan délelőttről délutánra megfeleződött, de el nem tűnt a Mercedes és közöttük. Egyelőre az autójuk viselkedésével és tempójukkal is meggyűlik a bajuk Barcelonában.

Egyik versenyzőjük sem volt elégedett – és mindketten a körülményekre is panaszkodtak. „Nem volt könnyű, de azért pár dolgot tesztelni tudtunk. Holnap derül csak ki, hogyan állunk” – mondta Räikkönen. „Ez egy normál péntek volt, a köridők pedig nem mondanak túl sokat. Az biztos, hogy sok munka vár még ránk, de ez mindig így van. Vannak újítások az autón, ezeket nem tudjuk összevetni az oroszországival, mert az egy másfajta pálya volt, és a körülmények is eltérnek. Most először használtuk az újításokat, ezért nem tudok sok mindent mondani. De előrelépést kell, hogy jelentsenek.”

„Nem vagyok elégedett” – jelentette ki Vettel. „Egy kicsit nehezen találtam a ritmust, küszködtem a körülmények miatt. Talán én jobban is, mint az autóm. Nem sikerült mindent összerakni, nem voltam túl boldog, de azt érzem, hogy a kocsi gyors és jó. Nem aggódom, csak nem vagyok elégedett a nap alakulásával.”

Elmondása szerint a gumik jelentették a legnagyobb problémát, amiket keménységük és a nehéz körülmények miatt nehéz volt munkára bírni. A Pirellit előzetesen többen is kritizálták, mondván, túl kemény abroncsokat választottak Barcelonára, ráadásul a téli tesztekhez képest jelentős mértékben meg is emelték a guminyomás minimális értékeit is. „Ha megnézzük a hosszú etapokat, eléggé sokkoló volt. Mindenki szenvedett a körülmények miatt” – mondta Vettel. „A közepes gumin elég sokat csúszkáltam. Nagyon érdekes, mások inkább a lágyak kopásával bajlódtak. A gumik egyszerűen túl kemények, nem tudom, miért. a Pirelli talán egy kicsit tartott Barcelonától. De vasárnapra minden letisztul, a pálya javulni fog, szóval rendben leszünk.”

Ami a bajnoki riválisukkal folyó küzdelmet illeti, a négyszeres világbajnok szerint még nincs veszve semmi. „Nem tudom, mit csinál a Mercedes. Most úgy tűnik, köztünk és köztük dőlhet el. Még sok maradt az autóban, amit egyelőre nem tudtam kihozni belőle, amit eddig nem is találtam meg. Este ezen kell dolgoznunk.”

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás