Milyen stratégia állhat a Ferrari vészjósló turbócseréiben?

Négy verseny után már három turbót használtak a Ferrari idei erőforrásával versenyzők. Mire föl a maranellóiak nyugodtsága?

Kimi Räikkönen (Fotó: Ferrari)
Kimi Räikkönen (Fotó: Ferrari)

A Ferrari valamennyi autójában turbót cserélt Szocsiban – ismét. Bahrein után ez már a második alkalom volt, azaz mind Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen, mind Romain Grosjean és Kevin Magnussen autójában már az idei harmadik turbó dolgozott Oroszországban. Nem tűnik túl biztatónak annak ismeretében, hogy egy szezonban legfeljebb 4 részegység használata engedélyezett, a többiért már büntetés jár.

Az olaszok viselkedése ezek alapján meglepőnek tűnhet. Két hete Sebastian Vettel és a Scuderia motorrészlegének első embere, Luigi Fraboni is rezzenéstelen arccal felelt a problémát firtató kérdésre: „Nem aggódunk.” A mérnök konkrét magyarázattal ugyan nem szolgált, azt azonban hozzátette: „A motor és a turbó területén végrehajtott változtatások elővigyázatosságból történtek. Stratégiai szempontból a szezon meghatározó fázisában járunk, és most nem szeretnénk hibázni.”

És egy még meglepőbb kijelentést is tett: „A helyzet jelenlegi állása szerint négy egységgel fogjuk kihúzni a szezon végéig.”

De hogyan csinálják? Mit jelent az, hogy a cserékre „stratégiai okok miatt” volt szükség, és mennyi reklámoptimizmus van a vörösök érveiben, higgadtságában?

Tény, hogy az utóbbi hetekben adódtak problémáik a turbófeltöltővel. Bahreinben Räikkönen egyik példánya használhatatlanná is vált pénteken, aztán a szahíri teszteken ismét meghibásodott egy. A Haasnál eközben Grosjean Ausztráliában vesztette el végleg az egyik turbóját. Mindez azt sejteti, valóban voltak gondok az első példányokkal, és mivel legutóbb csak turbókat cseréltek, a hozzá szorosan kapcsolódó MGU-H-t nem, ebből arra lehet következtetni, hogy kizárólag turbóhibáról van szó. Lehet, hogy az első darabok számára bizonyos körülmények (pl. a nagy forróság) okoztak gondot? Vagy olyan hibára bukkantak, egy időmérőn vagy versenyen túlságosan nagy kockázatot jelentene?

A német Auto Motor und Sport egy motorspecialistát kérdezett meg arról, milyen előnye lehet a látszólag nagyon is hátrányosnak tűnő második cserének. Elmondása szerint a maranellóiak csupán biztosra akartak menni, és minden eshetőségre fel akartak készülni, mert valóban nem teljesen biztosak az első turbójuk megbízhatóságában.

„Egy ilyen esetben jobb, ha nagyobb a választási lehetőséged. Így jobban irányítani tudod a hátrasorolásos büntetéseket. Nem akarod, hogy ott büntessenek, ahol a hiba fellép. A Ferrari most kihúzhatja addig a versenyig, amelyen nem lesz olyan fájó számára hátrébbról rajtolni, mert előzni lehet. Például Spában vagy Monzában. Vagy addig a versenyig, amelyen amúgy is gyengébb helyről rajtolnának” – magyarázta a névtelen szakember.

Az esetleges büntetésre tehát úgy tűnik, felkészültek a Ferrarinál. Az már más kérdés, tényleg kihúzhatják-e büntetés nélkül. Vettel és Magnussen esetében még mindhárom turbó ép, használható, a bizonytalan első verziókat szabadedzéseken vethetik be, egy ideig tehát aligha lesz problémájuk. Hogy mi lesz az év második felében, azt viszont még nem tudhatjuk.

Egy biztos, már csak egy új turbót vethetnek be a folytatásban, azaz egyetlen lövésük van a fejlesztésre ezen a téren. A Mercedes pedig eközben még mindhárom cserelehetőségét őrzi.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás