Megnyílik érkező életrajzában az „ismeretlen” Räikkönen!
A cím és a borítóterv is megvan már – napvilágot láttak az első részletek Kimi Räikkönen idén megjelenő életrajzi könyvéről!
Az még nem világos, meddig tart még Kimi Räikkönen Forma–1-es pályafutása, az viszont már biztos, hogy még annak lezárása előtt megjelenik a róla szóló életrajzi könyv. Ahogy arról már a múlt ősszel az M4Sport beszámólt, a Ferrari versenyzője egy díjnyertes finn írót, Kari Hotakainent kérte fel arra, dolgozza fel a történetét, az azóta az Instagramon is bemutatkozó (véletlen lenne?) „Jégember” pedig egy pár hete feltöltött videóval azt is tudatta, már javában zajlik a munka otthonában.
Most újabb információmorzsák érkeztek. A készülő könyv kiadója közzétette például a borítótervet, melyből a cím is kiderült: Az ismeretlen Kimi Räikkönen.
Jól illő jelző az F1 felhajtásától elzárkózó finn bajnokra. „A legklasszabb az lenne, ha úgy versenyezhetnél a Forma–1-ben, hogy nem ismernek” – idézi Räikkönent a könyvleírás, mely hozzáteszi: „Kimi tudja, hogy ilyen nincs. Ismeretlenül vezethetsz egy játékot vagy egy fűnyírót, de egy hétmillió eurós versenyautót semmiképp.”
Räikkönen egyelőre nem beszél a könyvükről, neje, Minttu viszont már mondott róla pár szót. „Egy kissé vicces úgy életrajzi könyvet készíteni, hogy még csak az életed felénél tartasz. Finnország díjnyertes írója és leghíresebb sportolója – én elsősorban a főszereplőt szeretem” – mondta a kétgyermekes édesanya.
Azt is elárulta, hogy a könyv várhatóan augusztus 16-án kerül a polcokra, és nem kell aggódnia Räikkönen népes nem-finn szurkolótáborának sem, mivel terveznek angol nyelvű kiadást is.
A könyvben a versenyzőn kívül a barátok és családtagok is megszólalnak majd, a kiadó pedig egy „humorral telített, mégis megindító” könyvet ígér, amely a motorsportot kevésbé ismerő és követő emberek számára is kellően érdekes lehet.
Erre garancia a fanyar humoráról is ismert Hotakainen személye, aki bevallása szerint maga sem konyít sokat a Forma–1-hez és az autókhoz. „Ez egy életrajz lesz, nem interjúkönyv” – nyilatkozta a szerző a Helsingin Sanomatnak, elismerve, nagy kihívás számára, hogy nem saját ötletből, hanem másról és egy számára ismeretlen témáról ír.
Hotakainen először a tavaly szeptemberi Maláj Nagydíjon látogatott el az F1-es paddockba, ahol máris szembesülhetett azzal, mennyit jelent e világban a márkanév és az imázsépítés. „Teljesen kimerített, mert annyira sok, számomra teljesen új információt kaptam. Nagy feladat volt összerakni, hogyan is működik a Forma–1” – mondta.
Alanyáról hozzátette: „Räikkönen a nyilvánosság előtt egy nagyon egyszerű figura, egy néma férfi, aki gorillajelmezben iszik. De ennél sokkal több van benne, és nagyon sok érdekességre derül fény, amikor kinyitja a száját. Már maga az érdekes, hogy egyáltalán beszél erről.”
Forrás: M4Sport