Massa támadásba lendül

massa1Miután bejelentették, hogy 2014-ben Kimi Räikkönen kapja Felipe Massa helyét a Ferrarinál, az olasz csapatnál nyolc évet lehúzó brazil arról beszélt, hogy ezután csak önmagáért hajt majd.
Mivel mostanra Fernando Alonso egyéni bajnoki esélyei is elszálltak, a brazil veterán végképp mindent beleadhat, a Japán Nagydíj előtt arról beszélt, hogy igazán szép lenne még egy győzelem a Ferrarival.
“Álomszerű lenne, de végül is bármi lehetséges. Hányszor láttunk már olyan versenyzőt nyerni, aki nem a legjobb autóban ült? A remény hal meg utoljára, nagyon szeretnék még egy utolsó futamgyőzelmet” – mondta az eddig 11 nagydíjon sikert arató pilóta, hozzátéve, hogy a győzelem önmagában lenne értékes, nem azért szeretné, hogy ezzel javítsa a helyzetét a pilótapiacon.
“Úgy gondolom, hogy a tapasztalatom többet számít ennél. Mindenki tudja, mit adhatok egy csapatnak, főleg egy olyan évben, amikor az új szabályok miatt minden a nulláról indul.”
Massa különösen várja a szezonzáró Brazil Nagydíjat, amelyen 2008-ban pár pillanatig bajnok is volt, és amely a mai napig az utolsó futamgyőzelme.
“Mindig is nagyon megható brazilként ott versenyezni, úgy meg főleg az lesz, hogy az lesz az utolsó ferraris futamom. Remélem, hogy összejön valami szép eredmény, persze remélem, hogy még azelőtt, a következő versenyeken is jól megyek majd!”
“Rámenős leszek. Legutóbb is így álltam hozzá, de sajnos nem hozott sikert, megpördültem (a rajt után). De ez van, kockáztatni kell, és tovább fogok próbálkozni.”
Bár szerződése még nincs 2014-re, véleménye azért van Massának a jövő évről. Míg sok kollégája a termettel, a testsúllyal van elfoglalva, a mezőny egyik legkisebbjének számító brazil inkább a üzemanyag-spórolós versenyek miatt aggódik.
“Igen, elég frusztráló lehet, ha spórolni kell majd. Minden más lesz: a vezetési stílus, az autó kezelése, az üzemanyag-felhasználás. Azért remélem, hogy a nézők és a pilóták számára is izgalmas marad a verseny. Persze nem érdemes előre panaszkodni olyasmiről, amit még nem tapasztaltunk meg.”
Forrás: Vezess.hu
Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás