Massa reméli,hogy megoldódnak a gumikkal kapcsolatos problé

A Ferrari brazil versenyzõje, Felipe Massa kedden a gárda internetes portáljának adott interjújában elmondta, nagyon bízik abban, hogy az idei évben már nem lesznek problémái a keményebb keverékû abroncsok felmelegítésével, s két kiábrándító versenyt követõen szeretne jó eredményt elérni Hockenheimben. A Ferrari brazil versenyzõje, Felipe Massa kedden a gárda internetes portáljának adott interjújában elmondta, nagyon bízik abban, hogy az idei évben már nem lesznek problémái a keményebb keverékû abroncsok felmelegítésével, s két kiábrándító versenyt követõen szeretne jó eredményt elérni Hockenheimben.

Valencia után Massa Silverstone-ban is sokat szenvedett a pályán: a 2008-as év ezüstérmese már az elsõ körben összeütközött saját csapattársával, Fernando Alonsóval, ami miatt defektet kapott, így a mezõny végérõl kellett felzárkóznia.

A brazil versenyzõ elmondta, nem a várakozásaik szerint alakult az idei szezon elsõ fele, ám nagyon bíznak abban, hogy melléjük áll a szerencse és jó eredményeket érnek el a következõ versenyeken.

„A szezon eleje egyértelmûen nem úgy alakult, ahogy arra számítottunk” – mondta Massa.

„Az elsõ két verseny rendben volt, mindkétszer dobogóra állhattam. Különösen az utolsó két versenyen azonban minden megtörtént, ami egy versenyen megtörténhet, és ilyenkor elõfordul, hogy az ember nem szerez pontot, vagy nem ér célba. Egyik pillanatban még jó pozícióban vagy, majd a másikban már hirtelen hátul találod magad, mert valami történt. Ez volt a helyzet Kanadában is, az elsõ kanyarban történt incidens miatt, Valenciában is hasonló történt a biztonsági autó miatt, Silverstone-ban pedig a gumival volt probléma, amikor is az ötödik helyrõl gyakorlatilag az utolsó helyre csúsztam vissza.”

„Történnek ilyen dolgok, természetesen ez nem jó, de ettõl csak még motiváltabbá válok és keményen nyomom, hogy jó eredményt érjek el a következõ versenyen.”

Massa hozzátette, a maranellói gárda legutóbbi fejlesztései egyértelmûen javítottak az F10-es versenygép teljesítményén, ám tisztában vannak azzal, hogy továbbra is keményen kell dolgozniuk, ha azt akarják, hogy az övék legyen a leggyorsabb autó a versenypályán.

„Az utolsó két versenyre számos új elemmel érkeztünk, amik úgy vélem, jó fejlesztések voltak. Sikerült elõrelépéseket tenni a korábbi versenyek után, és versenyképes autó állt rendelkezésünkre. Úgy gondolom, nagyon fontos és motiváló, hogy az autó folyamatosan fejlõdik és természetesen bízunk abban, hogy tovább javul a következõ versenyeken, s a leggyorsabb autó lesz a pályán.”

Mint ismert, Massa Silverstone-ban nem csak a versenyen, de az idõmérõ edzésen is küszködött, hiszen mindössze a hetedik rajthelyet tudta megkaparintani, míg csapattársa, Fernando Alonso a harmadik kockából várhatta a piros lámpák kialvását.

Massa elmondta, mint idén oly sokszor, ezúttal is a gumikkal voltak problémái, szóval ezen a területen a lehetõ leghamarabb komoly fejlõdést kell elérniük.

„Nem ez volt az elsõ eset, hogy ilyen problémám volt. Barcelonában is ez volt a helyzet, Melbourne-ben is, miután a legkeményebb keverékû abroncsokat kellett használni és ezeket a gumikat nagyon nehéz mûködésre bírni, nehéz felmelegíteni õket. Emiatt küszködtem az idõmérõn, a versenyen már annyira nem, szóval ez jelentette eddig a fõ problémát. Nem tudtam megfelelõ hõmérsékletet és tapadást elérni a gumikkal az idõmérõ elsõ körében. Ilyenkor az ember küszködik és nem tud olyan jó köridõt elérni, mint szeretne, szóval ez olyasvalami, amin keményen kell dolgoznunk és reméljük, hogy ilyen problémánk idén már nem lesz.”

F1Center

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás