Massa rémálma

Felipe Massa nem akarta elhinni, a Magyar Nagydíjon, hogy a gyõzelem elõtt két körrel leállt alatta az autó – a brazil szerint ezután már egyetlen hiba sem fér bele. Felipe Massa élete egyik legjobb versenyét futotta mûlt vasárnap a Hungaroringen. A kis brazil a rajtnál az egyértelmû esélyes McLareneket megelõzve tört az élre, majd végig magabiztosan vezetett, amíg a leintés elõtt három körrel a Ferrari motorja meg nem hibásodott.

"Nem akarom igazán elfelejteni a Magyar Nagydíjat, mert bizonyos értelemben a Forma-1-es pályafutásom egyik legjobb versenye volt, csak nem ûgy végzõdött, mint a többi, nem gyõztem. Kár, mert hiszem, hogy én és a csapat is megérdemelte volna a gyõzelmet. Tökéletes futam volt a bajnokság fontos pontján" – magyarázta Massa.

"Amikor a motor elromlott, furcsa érzésem volt. Olyan volt, mint valami rémálom, szerettem volna felébredni, de nem tudtam, hiszen ébren voltam. óriási csalódás volt. A Forma-1 nagyon kegyetlen is tud lenni."

Massa a már kezében tartott tíz pont elvesztése miatt ugyan a vezetés helyett a harmadik pozíciót szerezte meg a bajnokságban, de az esélyesek közûl még nem pottyant ki, nyolc ponttal áll Lewis Hamilton mögött. Ahhoz azonban, hogy megnyerhesse a címet, senki nem hibázhat ezután a Ferrarinál.

"Az állást tekintve nem kell izgulnom, mert nem is Lewis nyert, de azért nem lehet csak így eldobálni a pontokat. Vesztettûnk tízet, de legalább az kiderûlt, hogy erõsek vagyunk. A csapat nagyon jól dolgozott a hétvégén, sikerûlt tûllépnûnk az Angliában és Németországban elkövetett hibákon. Kemény munkával ûjra versenyképessé tettûk az autót, ez jó hír a következõ versenyek elõtt. Persze van még mit megoldani: meg kell õrizni a budapesti versenyképességet, de javítani kell a megbízhatóságon. Bizonyos hibákat nem szabad elkövetnûnk ûjra, nincs több mentségûnk" – mondta Massa az idény utolsó harmada elõtt.

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás