Massa: A McLaren nem olyan erös, mint tavaly

Felipe Massa három verseny után ûgy látja, a McLaren az idén képtelen olyan kiegyensûlyozott teljesítményt nyûjtani, mint 2007-ben, és jelenleg egy szinten áll a sokat fejlõdõ BMW Sauberrel. Felipe Massa szerint a McLaren az idén nem tudta annyira megnehezíteni a Ferrari életét, mint a tavalyi szezon elején, és a BMW Sauber sem bizonyította, hogy képes harcba szállni a világbajnoki címért.

A brazil a hétvégi Bahreini Nagydíjon aratott gyõzelmével iratkozott fel a pontszerzõk listájára, így jelenleg csupán 6. a tabellán, amelyet ferraris csapattársa, Kimi Räikkönen vezet.

"A bajnokság elsõ három futama után nem mondhatnám, hogy kûlönösebb meglepetés ért volna, az viszont egyértelmû, hogy a BMW Sauber rengeteget fejlõdött" – értékelt Massa a Ferrari honlapján vezetett blogjában.

"A McLaren kevésbé tûnik következetesnek, mint tavaly, amikor nagyon megnehezítették a dolgunkat azzal, hogy rengeteg pontot szereztek az elsõ három futamon. Az idén nem ez a helyzet, ami kapóra jött nekûnk, hiszen hozzájuk hasonlóan mi sem tudtunk annyi pontot gyûjteni, amennyit szerettûnk volna."

Noha a BMW, ha minimális többséggel is, de vezeti a konstruktõrök pontversenyét, Massa szerint az egyelõre nyeretlen Nick Heidfeldnek és Robert Kubicának még bizonyítaniuk kell, hogy veszélyesek az összetett gyõzelemre.

"Három verseny után egy dolog biztos: a BMW nagyot lépett elõre. Pillanatnyilag azonban nehéz lenne megmondani, hogy mindössze nekûnk segítenek-e azzal, hogy pontokat rabolnak a McLarenektõl, vagy esetleg ûgy kell rájuk tekintenûnk, mint akik maguk is jogot formálnak a világbajnoki címre."

A teljes cikk az A5.hu oldalán olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás