Marchionne: A Ferrarinak legyőzhetetlenné kell válnia

El kell jönnie a napnak, amikor újra mindenki a Ferrari dominanciájáról beszél – jelentette ki Sergio Marchionne.

Sergo Marchionne
Sergo Marchionne

A Scuderia továbbra is szerényen készül az új idényre. Miközben autójuk a pályán jól muzsikál, Lewis Hamilton pedig kedden odáig merészkedett, hogy őket nevezte favoritnak, a csapat tagjai igyekeznek minimálisra szorítani az elvárásokat, s ezzel együtt a „közszereplések” számát is. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen az előző héthez hasonlóan ezúttal sem áll a sajtó munkatársai elé az első két tesztnapon, a csapatfőnök Maurizio Arrivabene, valamint technikai igazgatója, Mattia Binotto pedig még egyszer sem nyilatkozott új autójukról és várakozásaikról.

Sergio Marchionne elnök kívánsága volt ez, aki a tavalyi leckét megtanulva idén a hangzatos kijelentések helyett inkább a munkára helyezné a hangsúlyt. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy alábbadta volna: nemrég jelezte, továbbra is szeretné elkerülni, hogy egy évtizednél tovább húzódjon el nyeretlenségi sorozatuk. Utoljára 2007-ben nyertek egyéni bajnoki címet Kimi Räikkönennel.

„Már kilenc éve nem nyertünk bajnoki címet, a mostani lenne a tizedik” – állapította meg a La Republicának. „Ennek vége lesz. Még van tér a hibák kijavítására. A Ferrarinak újra legyőzhetetlenné kell válnia, mint Schumacher idejében!”

A cél tehát egyértelmű, ám ezúttal határidő nincs. Annak ellenére se, hogy Marchionne az új SF70H teljesítménye láttán nagyon bizakodó. „Az új autó megbízható, kiegyensúlyozott, nagy előrelépést jelent. Követem a barcelonai eseményeket, és a versenyzőink elégedettek. A célunk nyilvánvalóan a győzelem, de hogy mikor kerül rá sor, azt nem tudom megmondani. Eddig elégedett vagyok az autónk teljesítményével – jobb, mint volt tavaly, és nem csak azért, mert változtak a szabályok, hanem a tervezés és a pályán mutatott teljesítmény szempontjából is.”

Ha valóban így van, az már önmagában is elégedettséggel töltheti el. A múlt évben az elnököt tudniillik nemcsak amiatt kritizálták, hogy túl nagy nyomást helyezett csapata vállára, de amiatt is, hogy hagyta elmenni James Allisont, pótlását pedig belülről, olasz szakemberekkel oldotta meg, amit sokan szkeptikusan szemléltek.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás