Leclerc: Túl mohó voltam, az egész az én felelősségem
A melbourne-i győzelme óta mantrázta Charles Leclerc, Imolában, a Ferrari hazai versenyén az lesz a legfontosabb, hogy ne ragadtassák el magukat, és ne akarjanak túlerőltetni semmit, mert ilyenkor jöhetnek a hibák. A 2022-es szezonban eddig hibátlanul teljesítő monacói vesztét az Emilia-Romagna Nagydíján végül éppen az okozta, hogy túlerőltette.
Azt követően, hogy a rajtnál két pozíciót veszített, a Ferrari versenyzője kezéből lényegében kicsúszott a győzelem esélye. Harcban Sergio Pérezzel állt a második helyért. Amikor látta, hogy nem lesz esélye támadni a mexikóit, elkezdett érdeklődni a csapatánál, nem próbálkoznak-e meg egy extra kerékcserével, hogy friss gumin lendülhessen támadásba. A 49. körben lágy keveréket kapott, az őt így megelőző Lando Norrist hamar visszaelőzte, és üldözőbe vette a közben szintén cserélő, de a hideg gumin még lassabb Pérezt.
Ez volt az utolsó és egyetlen esélye a pozíciónyerésre, ám az 53. körben átlépte a határt. Rossz szögben és nagy tempóval hajtott rá az Alta-sikán jobbosának belső kerékvetőjére, a levegőbe emelkedő Ferrarija megpördült és a gumifalnak koccant. Szárnycsere jött, a 8. helyre esett vissza.
Végül a 6. helyig tudott felzárkózni, de így is sok pontot vesztett a hétvégén mindent vivő (34 pont) Max Verstappennel szemben. A holland 46-ról 27 pontra csökkentette a lemaradását az összetettben.
„Csalódást keltő. Csalódtam magamban. Túl sokat akadtam” – nyilatkozta Leclerc. „Volt egy esélyem Checo ellen abban a körben. Mindent bele akartam adni. Mindent bele is adtam a tizennégyes-tizenötös kanyarban, és túl sok volt, ezért a falban kötöttem ki.”
„A harmadik helyhez képest elbuktam hét lehetséges pontot. Ezek fontosak lettek volna a szezon végén. Ez teljes egészében az én felelősségem. Csalódott vagyok.”
„Meg fogom vizsgálni, mit csináltam rosszul abban a körben. Az autóm furcsa szögben ugratott, de ez nem kifogás. Túl nagy tempóval érkeztem, és elvesztettem az autót. Csalódás.”
Leclerc elismeri, egy bajnokesélyes nem engedhet meg magának hasonló baklövéseket. „Nagy kár ezért. Bármi is törtét a megpördülés előtt, ezek a részletek a versenyzés velejárói. A megpördülésemnek nem lett volna szabad megtörténnie. A harmadik hely volt a legjobb, amit elérhettem. Nem volt meg a tempónk ennél többre, és én túl mohó voltam, amiért megfizettem.”
A bajnoki éllovas megállapította, a Red Bull az imolai fejlesztéseivel feljavult, és egyszerűen jobb volt a Ferrarinál.
„Nagyon erősek. Ezen a hétvégén erősebbek voltak nálunk. Ennek utána kell járnunk, reagálnunk kell. Ma a harmadik hely volt az elérhető legjobb. De harmadiknak kellett volna lennünk, és nem lettem harmadik.”
„Bahreinben jobbak voltunk, és Ausztráliában is. Ők Dzsiddában és ezen a hétvégén voltak jobbak. Szóval igen, nagyon szoros. A szezon hátralévő része is ilyen lehet. És éppen ezért számít minden kis hiba. Mármint ez egy nagy hiba volt, de a következménye akár sokkal súlyosabb is lehetett volna. Hét pont ment el ma, és legközelebb még többe kerülhetett volna, szóval vigyáznom kell.”
„Idővel kiderül, mekkorát lépett előre a Red Bull. Biztosra veszem, hogy versenyképesebbé váltak, mint az első három versenyen voltak. Úgy, mint Dzsiddában.”
A Ferrari a másik autóját már az első körben elvesztette. Carlos Sainz az első kanyarban esett ki a Daniel Ricciardóval történt ütközése miatt. Megvalósult, amitől Leclerc annyira tartott Melbourne-ben: kátyúba futott a Ferrari szekere a hazai versenyen, először maradtak dobogó nélkül, és Leclerc-rel együtt először botlottak nagyot.
Forrás: M4Sport