Leclerc dühös a Ferrarira: Ideje javítanunk, különben mindig csalódottak leszünk
„A gumik nem álltak készen! GYERÜNK MÁR!” – ordította dühösen Charles Leclerc a rádióba a kanadai időmérő Q2-es felvonásának végén. Az újabb kiesését fogadta ilyen kitöréssel. Két héttel a spanyolországi furcsa Q1-es búcsúja után a monacói Montrealban sem tudott a legjobb tízbe kerülni a rajtrácson. Ezúttal az esős lutri és a gumiválasztás fogott ki rajta.
Leclerc az edzésrész elején köztes esőgumin futott ki, ahogy Alexander Albonon kívül mindenki, ám már akkor jelezte mérnökének, hogy érdemesebb lenne slickekre váltani. A Ferrari biztosra akart menni, biztonsági kört kért tőle, és csak utána hívta ki. Ez a köre azonban nem sikerült elég erősre, és amikor lágyon tért vissza, már nem volt ideje felmelegíteni a gumikat az eső eleredése és erősödése előtt. Leclerc a 11. helyen ragadt az egyre vizesebb pályán – innen várja a vasárnapi rajtot.
„Nem tudok mit hozzáfűzni” – mondta Leclerc az F1 TV-nek. „Nagyon frusztrált vagyok az időmérő miatt. De nem minden ezen múlt, hiszen mások is pontosan ugyanezt csinálták, mégis továbbjutottak a Q3-ba.”
„Egyszerűen annyira megnehezítjük a saját életünket! Nagyon bosszús vagyok most. Őszintén, muszáj lesz javulnunk és előrelépnünk, máskülönben mindig csalódottak leszünk… Most már javulnunk kell.”
A kérdésre, mit fog mondani a rá nem hallgató és talán túl konzervatívan taktikázó csapatávnak, Leclerc diplomatikus próbált maradni.
„Bármit mondok a csapatnak, az a csapat és köztem marad. De igen, nem titok, nyilván beszélni fogok a csapattal, hogy javuljunk, mert nem ez az első eset, hogy ilyen körülmények mellett a rossz oldalon állunk.”
„Ezt a beszélgetést a csapaton belül folytatjuk le, hogy könnyebbé tegyük az életünket ilyen viszonyok mellett. Nem követtem az ösztöneimet abban a pillanatban, és ez később nagyon nehéz helyzetbe hozott bennünket. És nagyon megfizettük az árát. Nagyon frusztrált és csalódott vagyok a mai miatt.”
A verseny kapcsán hozzátette: „Holnap mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb versenyt fussuk és visszakapaszkodjunk.”
Forrás: M4Sport