Kimi Räikkönen ûj versenymérnököt kap
A Ferrari csapatfõnöke Stefano Domenicali az olsz La Stampa ûjságnak elmondta, hogy Chris Dyer, a finn pilóta idei versenymérnöke ûj szerepkört kap és a pályán dolgozó mérnököket felûgyeli majd. "Elõzõ szerepkörét Andrea Stella tölti be" – mondta Domenicali.
Stella mérnökként dolgozott Räikkönen autóján, amióta a finn pilóta 2007-ben csatlakozott a Ferrarihoz.
Az ausztrál Dyer Michael Schumacher mérnöke volt a német pilóta Formula-1-es pályafutásának vége felé.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a tavalyi bajnok, Kimi Räikkönen 2008-as idényérõl azt mondta, hogy a finn valaki másnak adta áta helyét:
"Azzal szoktam viccelõdni, hogy Kimi Magny Cours-ig volt nálunk, utána viszont nem ért rá, és egy barátját kérte meg, hogy versenyezzen. A barát is jó pilóta volt, Kimi sisakját is hordta, de mostanra visszatért már az igazi Kimi."
Montezemolo szerint Räikkönen jövõre már ûjra jól versenyez majd.
"Egy darabig olyan volt, mint egy középcsatárnak aki nem lõ gólt, de akin látszik, hogy helyrezökken, ha egyszer már sikerûl. Beszélgettûnk mostanában, és ûgy érzem, hogy nagyon elszánt, és jó formában van. Ne feledjûk, elsõ évében világbajnok lett a Ferrarival! Biztosan jó lesz megint."
Forrás: www.vezess.hu és F1Hungary