Kik tesztelnek a második napon?
A második nappal folytatódik a teszthét Barcelonában. Nyolc csapatnál is versenyzőcsere lesz – az újoncok is ma debütálnak!

Változás egyedül a Mercedesnél és a Haasnál nincs a felállásban. A németek csupán annyit módosítottak, hogy ezúttal Lewis Hamilton ül délelőtt autóba, s Valtteri Bottas veszi fel a munkát délután. Az amerikaiaknál eközben Romain Grosjean továbbra is csak kívülről szemlélheti Kevin Magnussen körözését – ő az utolsó két napon kap csak szerepet.
Több újoncnak is a mostani lesz az első igazi tesztnapja. Lance Stroll a Williamsnél, a Pascal Wehrlein beugrójaként érkező Antonio Giovinazzi a Saubernél vihet először pályára egy aktuális F1-es gépet. Stoffel Vandoorne-nak ilyen tekintetben már van rutinja: tavaly a McLarennel még futamon is vett részt.
A teszt reggel 9 órakor rajtol, 13 óráig tart az első félideje, majd egy egyórás szünetet követően 14 és 18 óra között rendezik a második felvonást.
Az eseményekről folyamatos összefoglalókkal, képgalériákkal, a nap végén pedig a résztvevők véleményével jelentkezünk.
A 2. tesztnap résztvevői:
Mercedes – Lewis Hamilton (de.), Valtteri Bottas (du.)
Red Bull – Max Verstappen
Ferrari – Kimi Räikkönen
Force India – Esteban Ocon
Williams – Lance Stroll
McLaren – Stoffel Vandoorne
Toro Rosso – Danyiil Kvjat
Haas – Kevin Magnussen
Renault – Jolyon Palmer
Sauber – Antoni Giovinazzi
Forrás: M4Sport