Idömérö – nyilatkozatok

Az esõs idõmérõ edzésen mindhárom etapban esett változó intenzitással, amely meglepetésszerû eredményt hozott, amely természetesen nem pozitív dolog a Ferrari számára. Felipe Massa a hatodik lett és meglehetõsen elégedett helyezésével, míg Kimi Räikkönen a 14. lett egy nagy sebességû megpördûlést követõen az Ascari sikánból kijövet és messze nem boldog rajthelyével. Kimi Räikkönen:
"Keveset tudok mondani, de nem vagyok elégedett ezzel az eredménnyel. Nem tudtam jó idõt menni a második etapban, amikor a körûlmények ezt még lehetõvé tették volna és ezt követõen lehetetlenség volt már felzárkózni. Abban a körben kicsûsztam az Ascari sikánnál, ahol sok víz volt a pályán, ez azt jelentette, hogy nem tudok a következõ etapba jutni. Most meg kell próbálni a legjobbat kihozni a helyzetbõl, amely nem ideális.
A hetedik sorból rajtolva kissé trûkkös lesz a rajt, mert az elsõ sikán bejárata nagyon szûk és könnyû másik autóval ûtközni. Szárazban az autó nagyon jól mûködött, de nyilvánvaló, ha esik esélyem lesz, ûgy, mint a többieknek, akik hátulról rajtolnak."

Felipe Massa:
"Nagyon nehéz idõmérõ edzés volt, de összességében elégedett vagyok. Igaz, hogy lehettem volna elõrébbb is, de hátrább is. A fõ ellenfeleim elõtt vagyok a világbajnoki címért folytatott kûzdelemben és jó rajthelyem van. Ma, kûlönösen a második etapban, a körûlmények nagyon kritikusak voltak, aquaplaning lépett fel számos helyen és a látási viszonyok rosszak voltak, kûlönösen forgalomban és a helyzet egyre rosszabbodott. Sikerûlt javítanom az idõmön és a harmadik etapba kerûltem, amely fontos. Holnap megpróbálok a lehetõ legelõrébb célba érni és pontokat szerezni. Nagyon nehéz verseny lesz, de megbízom a nagyon versenyképes autóban."

Stefano Domenicali, csapatvezetõ:
"Természetesen nem vagyunk elégedettek. Frenetikus idõmérõ edzés volt, ahol véletlenszerûen esett az esõ és a forgalom is kulcsszerepet kapott. Azonban, ez hasonló volt mindenkinek. Az esõben nem vagyunk versenyképesek. Azt kell mondja, meg kell nézni az eredményt a világbajnokság fényében és le kell vonni a következtetést, amely szerint fõ ellenfelûnk mögöttûnk van. Szeretnék gratulálni a Scuderia Toro Rossonak és Sebastian Vettelnek, aki egy hihetetlen eredményt ért el, amellyel a Ferrari motort a pole pozícióba repítette Monzában."

Luca Baldisserri, csapatmenedzser:
"Az esõ és a forgalom erõsen befolyásolt minket az idõmérõ edzésen. Szenvedtûnk, kûlönösen a fékezéskor. Változtattunk a beállításokon a versenyre nézve és talán ezek dolgoztak ma ellenûnk. Azonban, mielõtt kiértékelnénk ezt az eredményt várni kell holnap délutánig."

Forrás: F1Hungary

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás