Időmérő nyilatkozatok
A negyedik és ötödik rajtkockát foglalhatja el az Ausztrál Nagydíj rajtrácsán Felipe Massa és Fernando Alonso.
Szokatlan napja volt a Formula-1-es mezőnynek, mert az időmérő edzés egy részét el kellett halasztani, de az eredmény jó alapot nyújt a Scuderia Ferrarinak, amelyre a néhány órán belül kezdődő futamon építhet. Mindkét Ferrari pilóta ugyanazon abroncsstratégiával futott: egy szett extrém esőgumival és egy köztessel a Q1-ben, két szett köztessel a Q2-ben és egy köztes és egy szuperlággyal a harmadik etapban.
Fernando Alonso:
“Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, mert az idei célunk az volt , hogy a versenytársainkhoz képest csökkentsük a különbséget és jobb helyzetből induljunk, mint ahogy az elmúlt két évben ezt tettük. A téli tesztelés után nehéz volt bármilyen következtetést levonni és ugyanez volt a helyzet ma is, az elhalasztott időmérő edzéssel és a nagyon változó időjárási feltételekkel. Még egyszer, a Red Bull bebizonyította fölényét, de míg igaz, hogy az utolsó futamig harcoltunk velük az elmúlt két szezon során, biztos vagyok benne, hogy idén újra ott leszünk a sűrűjében velük, ha nem hibázunk. Szerintem az, hogy az ötödik helyről indulhatok, egy reális dobogós helyezésre ad lehetőséget.”
Felipe Massa:
“Tekintettel arra, hogy nehéz körülmények között találtuk tegnap magunkat az időmérő első részében és ma is hasonló volt a helyzet délelőtt, meglehetősen elégedett vagyok a negyedik helyemmel. Ilyen változó időjárási körülmények mellett a legkisebb kellemetlenség is okozhatja azt, hogy elbukunk az időmérő különböző szakaszaiban. Most hosszú és nehéz futamot várunk, ahol a stratégia fog kulcsszerepet játszani, ahogy mindig. Különben is, jó helyről indulni jó és biztató jel ezen bajnokság elején.”
Forrás: F1Hungary