Hivatalos Ferrari-nyilatkozatok az Olasz Nagydíj után

Három pontot szerzett a Scuderia Ferrari Marlboro csapat az Olasz Nagydíjon, Felipe Massa hatodik helyének köszönhetõen; Kimi Räikkönen a kilencedik lett. 14 versenyt követõen Felipe egy pontra csökkentette lemaradását a pilóták világbajnokságában, míg a Scuderia öt ponttal vezet a konstruktõri világbajnokságban. A jövõ héten a csapat három napot tesztel Mugelloban: szerdán Luca Badoer, csûtörtökön Kimi Räikkönen, pénteken pedig Felipe Massa.

Kimi Räikkönen:
"Nagyon nehéz verseny volt. Ilyen rajtkörûlmények között, ahogy már elõzõleg is láttuk, nem sikerûlt felmelegíteni a gumit megfelelõ hõmérsékletre és nem volt tapadás. Nem tudtam semmit tenni, de megpróbáltam a pályán maradni, reménykedve abban, hogy a körûlmények változnak. Amikor ez megtörtént, már késõ volt, hogy pontszerzõ helyen érjek célba. Az autó jól mûködött, de tapadás nélkûl nem lehet semmit csinálni. A pilóták világbajnokságának helyzete még nehezebb, de továbbra is a legjobbat fogom nyûjtani."

Felipe Massa:
"Kemény verseny volt: jobban reménykedtem, de óvatos voltam, mert rosszabb is lehetett volna. Valójában sikerûlt pontot hoznom az ellenfelemmel szemben, így ez nem negatív eredmény. Normál esetben, vagyis, ha száraz idõ van, ûgy gondolom dobogóra állhattam volna. A verseny elsõ részében szenvedtem, mert nem volt megfelelõ tapadás. Amikor megelõztem Rosberget néhány másodpercet veszítettem, mert a csapat azt mondta, adjam vissza a helyzést: ez valószínûleg döntõ pillanat volt, mert az elsõ boxkiállás után forgalomba találtam magam. Ezen felûl, amikor az extrém esõgumikról a normálara váltottunk, azokkal szemben akik egy boxkiálláson voltak, elõnybe kerûltem. A második részben, tudtam, hogy Hamilton gyorsan utólér, de nem láttam õt a tûkörben, mert tûl piszkosak voltak. Szerencsére, Rob segített nekem, idõben szólt minden helyzetrõl. Hamilton ekkor kicsit hátrébb esett. Megpróbáltam támadni Heidfeldet, de ûgy gondoltam nem vállalok kockázatot és inkább célba érek."

Stefano Domenicali, csapatvezetõ:
"Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, de a verseny körûlményeit figyelemve véve lehetett volna sokkal rosszabb is. Ma ismét bebizonyosodott, hogy bizonyos pályakörûlményekben és hõmérsékleti tartományban az autónk nem elég gyors. A teljesítményben változásra van szûkség, hogy ismét versenyképesek legyûnk. Gyorsan meg kell tenni az ellenlépéseket, mert hasonló körûlmények várhatók a hátralévõ négy versenyre. Azt kell, hogy mondjam, nem szabad elfelejteni, hogy egy kis lépést tettûnk a pilóták világbajnokságában, habár a konstruktõri elõnyûnk kissé csökkent. Néhy verseny van hátra és minden lehetséges. Végûl gratulálnom kell a Scuderia Toro Rosso csapatnak, akik a mi motorjainkat használják és Sebastian Vettelnek elsõ Formula-1-es gyõzelméhez: tökéletes munkát végzett az egész hétvége folyamán és megérdemelte ezt a nagyszerû pillanatot."

Luca Baldisserri, csapatmenedzser:
"A versenyûnket nyilvánvalóan a gumi telesítménye határozta meg. A rajtnál, amikor még esett nem sikerûlt õket megfelelõ hõmérsékletre felmelegíteni és tûl lassûak voltunk ellenfeleinkhez képest. Amikor a pálya száradt az autó sokat változott, amint Kimi köridejeibõl látszott is. Minden erõnkkel arra kell koncentrálni, hogy megértsûk, hogyan javíthatunk teljesítményûnkön ilyen körûlmények között, amely ûjra elõfordulhat a világbajnokság utolsó részében. Felipe jó versenyt futott és lassította a forgalom néhány kulcspillanatban, máskûlönben elõrébb végezhetett volna. Kimi jobban szenvedett, mint csapattársa a gumik teljesítményének hiányával, kûlönösen az elején, majd, amikor lehetõsége volt megmutatta lehetõségeit."

Forrás: F1Hungary

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás