Hivatalos Ferrari nyilatkozatok az Brazil Nagydíj után

110040_belA Scuderia Ferrari pilótája, Fernando Alonso a harmadik helyet szerezte meg, míg a csapattól távozó Felipe Massa a hetedik helyen zárta a szezonzáró Brazil Nagydíjat.

Fernando Alonso:
“A dobogós helyezés a legjobb lezárása ennek a hosszú szezonnak és a két Red Bull mögött végezni majdnem olyan, mintha győztünk volna, a maximumot kihoztuk a mai napon. Valódi csalódás, hogy végül a várt esőzés nem érkezett meg, mert nedves időben sokkal versenyképesebbek lettünk volna. Nem jól rajtoltam és előbb a külső- majd a belső íven akadályoztak. Azonban miután utolértem Hamiltont és Rosberget elkezdtem nyomni, versenyem szinte egész végig támadásból állt. Habár nem vagyunk teljesen elégedettek az eredménnyel, mert célunk mindig a győzelem, pozitívként értékelem a szezont: győztünk és dobogós helyezéseket szereztünk, második helyen végeztünk az egyéni pontversenyben és ezekre a számokra büszkék lehetünk úgy én, ahogy Felipe is. Ő egy fantasztikus csapattárs és bár továbbra is jelen lesz a paddockban, igaz egy másik csapatnál, hiányozni fog a kapcsolat, amit felépítettünk. Kívánok neki minden jót a jövőre nézve.”

Felipe Massa:
“Versenyem tökéletesen kezdődött, nagyszerű volt a rajt és erős sebességemnek köszönhetően azonnal sikerült néhány nagyszerű előzést bemutatnom és nagyszerű versenyt futottam addig, amíg meg nem büntettek a fehér vonal átlépése miatt. Nem hiszem, hogy áthajtásos büntetést érdemeltem volna, úgy érzem nem volt korrekt. Nagyon csalódott vagyok, mert ma a negyedik, vagy a harmadik helyen végezhettem volna. Biztos vagyok benne, ha Fernando mögött lettem volna, elengedett volna. Azonban nem akarom, hogy ez az eset elrontsa ezt a különleges hétvéget, amely számomra és a csapat számára is különleges. Az ő szemükben világbajnok vagyok és soha nem felejtem el őket, semmit, ami a Ferrarinál történt velem. Szeretném megköszönni mindenkinek ezt a lehetőséget és a maximális támogatást, így az elnöknek Montezemolónak, Stefano Domenicalinak, a szerelőknek és a mérnököknek, akik a pályán és a gyárban dolgoznak, valamint az összes Ferrari rajongónak, akik az évek során velem örültek és bánkódtak a legnehezebb pillanatokban. Köszönöm!”

Stefano Domenicali:
“A szezont feltartott fejjel fejezhetjük be, ismét az élcsapatok közé tartoztunk azon a versenyen, amelynek végül keserédes eredménye lett. Ma egy nagyon agresszív Ferrarit láthattunk, Fernandónak csodálatos versenye volt, míg Felipe számára a futam véget ért, amikor büntetést kapott, amelyet őszintén szólva extrémnek és erőltetettnek tartottam. Nem hiszem azt, hogy Felipe előnyt szerzett a vonalon átlépésből. A pontokkal, amelyeket szerezhetett volna a konstruktőri világbajnokság másképpen alakul. Azonban nagyon elégedett vagyok a csapat reagálásával és a jó munkával, melyet it végeztek. Ez lendületet adhat a jövő évi felkészülésre, mérnökeink tudják, milyen eredményeket szeretnénk elérni. Az idei szezon végét nem értékelhetjük pozitíven, mert a versenyképes rajt után a szezon második fele nem elvárásaink szerint alakult, ahogyan korábban többször is elmondtam. Most a szavak semmit nem számítanak, dolgozni kell: ez a lényeg, úgy érzem, a döntések melyeket meghoztunk és a változtatások,a melyeket elvégeztünk, jó irányba vittek minket a jövő évre.”

Pat Fry:
“A mai egy nagyon bizonytalan verseny volt, nehéz volt jóslatokba bocsátkozni, mert az időjárás és a gumi viselkedése is ismeretlen volt. Végül nem esett az eső és a gumik folyamatos kopást mutattak, köszönhetően a két pilóta remek gumikezelésének. Az autó jól feküdt a pálya karakteréhez száraz időben, de Felipe büntetése nélkül a harmadik és negyedik helyen végezhettünk volna. Ez abszolút megérdemelt lett volna, mivel ma kétségtelenül a második legjobb csapat voltunk a mezőnyben. A csapat remekül dolgozott egész hétvégén, szeretnék gratulálni mindenkinek, mivel mindenki maximális elszántsággal dolgozott. Elégedett vagyok a kerékcserét végzőkkel, az év leggyorsabb kerékcseréjét végezték el és mérnökeinkkel, akik ismét csodálatos megbízhatósággal ellátott motort, rendszereket és elemeket készítettek az autóhoz, amely kulcsfontosságú a jövő évi felkészülésben, arra a szezonra, amikor szeretnénk újra visszatérni az élen állók közé.”

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás