Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Mexikói Nagydíj után
A futam vége után büntetésekkel tarkított eredmény szerint Vettel az ötödik míg Räikkönen a hatodik lett. A nyilatkozatok még a Vettel büntetése előtt készültek.
Sebastian Vettel:
“Ma azt hiszem mindent jól csináltunk, nagyon jó sebességünk volt. Azt hiszem, ha az időmérő edzésen jobban teljesítünk, akkor ma még jobb pozícióban vagyunk, de nem tudjuk megváltoztatni a tegnapi napot. Nagyon pozitíven vártuk a mai napot, tudtuk a sebesség adott, így jó versenyre számítottunk. A gumikat tovább életben tartottuk, mint a többiek. Gyorsak voltunk, így Verstappent nyomás alá tudtuk helyezni: természetesen nem volt könnyű előzni, de hibázott, levágta a pályát és nem adta vissza a pozíciót, bár utasították rá. Ami a Daniellel folytatott harcot illeti: nagyon tisztelem őt, soha nem ideális, amikor neked mennek. A saját védelmemben, keményen harcoltam és próbáltam helyet hagyni neki, amit azt hiszem meg is tettem.”
Kimi Räikkönen:
“A rajtom nem volt rossz és egészen jól mentünk. A kerékcsere után a közepes keveréken nem találtam jó tapadást, így azt gondoltuk, jó lennek egy új szettet feltenni ebből a keverékből: de őszintén szólva a hátsók akkor sem tapadtak jobban. Ez volt az első alkalom, hogy használtam ezeket az abroncsokat, talán ez a normál viselkedésük. Ezt követően könnyű azt mondani, nem kellett volna feltenni az abroncsot, de örülök, hogy megpróbáltuk. Nem volt könnyű megelőzni Hülkenberget, nehéz amikor közel vagy és nincs tapadás. Nem tudom, hogy összeértünk-e, csak láttam, hogy megpördül.”
Maurizio Arrivabene, csapatfőnök:
“A mai nap különleges: teljesen megérdemeltük a dobogós helyezést, melyet később elvettek tőlünk. Az egész csapat nagy erőt mutatott, egységesek maradtunk és a nehéz pillanatban is koncentráltunk. Stratégiánk lehetővé tette a versenyen a felzárkózást és mindkét pilóta nagyon jó munkát végzett. Sajnos a versenybírák megbüntettek, amely véleményem szerint súlyos és inkorrekt, de a döntés ellen fellebbezni nem lehet.”
Forrás: F1Hungary