Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Koreai Nagydíj után
A Scuderia Ferrari pilótái, Fernando Alonso és Felipe Massa a hatodik és kilencedik helyen értek célba a Koreai Nagydíjon.
Stefano Domenicali:
“A pozitív belga, monzai és szingapúri eredmény után nem csoda, ha a mai eredmény nem tölt el minket boldogsággal. Abban reménykedtünk, hogy a két Mercedest tudjuk támadni a első körben, mivel tudtuk, versenysebességünk hasonló lehet. Sajnos ez nem így volt és a rajt utáni baleset befolyásolta versenyünket, elszállt minden esélyünk a dobogó megszerzésére. Ilyen körülmények között nem sikerült a legjobbat kihozni az autónkból és most csak azt tudjuk tenni, hogy koncentráltak maradunk Japánra, ahol azonnal esélyünk lesz a visszavágásra. Bár az egyéni bajnoki címet szinte lehetetlen megszerezni, továbbra is mindent beleadunk, mert a konstruktőri bajnokság második helyéért harcban állunk.”
Fernando Alonso:
“Tudtuk, nehéz verseny lehet és sajnos az eredmény meg is erősítette már pénteken felmerült aggodalmainkat, amikor volt néhány problémánk a hosszú etapokon a gumikopással. Nem volt meglepő, hogy az időmérő edzésen hiányzott a sebesség, ez a szezon eleje óta így van, de az tény, hogy a versenyen nem volt megfelelő sebességünk. Sajnos a rajtnál nem tudtam a Saubert magam mögött tartani, ezért különösen stresszes versenyem, volt a gumikat illetően. A Felipével a harmadik kanyarban történt eset nem jelentett problémát számomra: sokan voltunk ott és valakinek hozzá kellett érnie. Próbáltam elkerülni őt és folytatni úgy, hogy ne befolyásolja versenyem, mert addigra már Hülkenberg mögött voltam. Most Suzukára kell készülni és visszatérni a dobogóra, visszaszerezni a vasárnapi formánkat, amellyel az élen harcolhatunk. Vettel nagyon nagy pontelőnyben van, de a teljesítményben is és nem számíthatunk csodákra a szezon végéig. A konstruktőri bajnokság második helye talán elérhető cél, de egy dolog biztos, nem adjuk fel és mindent beleadunk a szezon végéig.”
Felipe Massa:
“A mai verseny nagyon összetett volt, mert már az első körben elveszett annak lehetősége, hogy jó eredményt érjek el, amikor a középmezőnyben találtam magam. Mindnyájan harcoltunk és úgy döntöttem, a belső ívet választom és később fékezek. Sajnos néhány autó lassabb volt és elkerülve az ütközést a Mercedesszel jobbra húztam az autót, amelynek végül megpördülés lett az eredménye. Szerencsére az autó egyben maradt, de visszaestem a mezőny végére. Néhány remek előzésnek köszönhetően sikerült néhány pontot szerezni, amely jó dolog ahhoz képest, ahogyan a rajt után álltunk. Ma nem voltunk versenyképesek és legalább három, vagy négy csapat gyorsabb volt nálunk, így a Sauber is, de remélem, ez leginkább a pályának volt köszönhető és autónknak jobban fekszik majd Suzuka.”
Pat Fry:
“Az első helyek ma elérhetetlenek voltak, mindkét pilótánknak nagyon feszült versenye volt, a Sauberek mögött forgalomban autóztak a futam elejétől a végéig. Ezen a pályán a két autójuk a legtöbbet kihozták a kanyar kijáratoknál a kigyorsulásnál és nagy sebességük nehezítette meg dolgunkat, amikor próbáltunk előzni. A rajtnál Fernandónak sikerült Rosbergre felzárkóznia az első kanyarnál, de visszavett, amely segített Hülkenbergnek és megelőzte az egyenesben. Amikor mögötte volt a gumikopásra kellett figyelnie és ez nagy csalódás volt, mert sebességünk nem volt rosszabb, mint a Mercedesnek. Ami Felipét illeti, a hármas kanyarnál megpördült és a mezőny végére esett vissza. A 15. körben, miután felzárkózott a 14. helyen haladt, Gutierrez mögé került. Fernando és Felipe mindent megtett, keményen harcolt egész hétvégén a gumikopás és -szemcsésedés ellen, amely különösen magas volt a pálya karaktere miatt. Suzukára próbálunk javulni és célunk a dobogós helyezés lesz, mert természetesen nem a hatodik és kilencedik helyért szeretnénk harcolni.”
Forrás: F1Hungary