Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Kínai Nagydíj után
A Kínai Nagydíjon a Ferrari megszerezte a 2014-es szezon első dobogós helyét. Fernando Alonso harmadik míg Kimi Räikkönen a nyolcadik helyen végzett.
Fernando Alonso:
“A nehéz szezon kezdetet követően ez a dobogó az egész csapat számára lökést jelent, extra motivációt ad mindenkinek, akik a legjobbat nyújtják annak érdekében, hogy csökkentsük az élmezőnyhöz képesti hátrányunkat. Úgy gondolom, hogy ezt a dobogót Stefano Domenicalinak kell ajánlanom, mindent, amit július óta tettünk az ő erőfeszítéseinek az eredménye. Határozottan előreléptünk, mert összehasonlítva a két héttel ezelőttivel jelentősen csökkentettük a lemaradásunkat az élen lévőkkel szemben, de tisztában vagyunk azzal, hogy még mindig hosszú út áll előttünk és ezért két lábbal kell a földön állnunk. Összességében ez egy jó hétvége volt a számomra, minden jól ment péntek óta, bár az eső az időmérőt egy kicsit bonyolultabbá tette, mint ahogyan azt vártuk. A futamon végig a határon voltam, és igazán nem gondolom, hogy többet is kihozhattam volna. Ez egy igazán egyedülálló pálya, most hosszú szünetre megyünk a következő futam előtt, amire olyan jól felkészülünk, amennyire az csak lehetséges bármilyen helyzet is álljon elő.”
Kimi Räikkönen:
“Ez egy igazán nehéz hétvége volt. Péntek reggeltől kezdve problémákkal küzdök, amiket nem tudtunk teljesen megoldani, és ma a futamon nem tudtuk azt az eredményt elérni, amit akartunk. A rajtom jó volt, két pozíciót nyertem, de ezt követően nem tudtam több helyet szerezni, mert nem volt meg a sebességem, elől és hátul sem volt tapadás. Az utolsó etapban az új abroncsokon jobban kezelhető volt az autóm, de ekkor az abroncskopás jelentett újabb problémát. Azt hiszem, hogy a nehézségek, amikkel itt találkoztunk különböző forrásokból eredtek, a vezetési stílusom és az alacsony hőmérséklet és a pálya karakterisztikájának a kombinációjából. Ma azonban így is értékes pontokat szereztünk az egész csapat erőfeszítéseinek az eredményének köszönhetően és folytatni fogjuk a munkát is, hogy szüntelenül fejlődjünk. Fernando eredménye nagyon biztató és egyben azt is bizonyítja, hogy a helyes irányba haladunk.”
Pat Fry, műszaki igazgató:
“A mai eredmény annak a jutalma, hogy az egész csapat komoly erőket mozgatott meg minden területen. Mindkét pilóta jól rajtolt, sikerült azonnal két helyet javítaniuk és szerencsére a Fernando Alonso és Felipe Massa közötti ütközés az F14 T-n nem okozott sérülést. Az első etapban Kimivel időt veszítettünk Grosjean mögött és ezért nem tudott riválisaival szemben pozíciókat fogni azon a versenyen, ahol a gumikopás és szemcsésedés komoly szerepet kapott. Fernando első kerékcseréjekor sikerült megszerezni a második helyet: innentől kezdve arra koncentráltunk, hogy a Red Bullal szemben a távolságot tartsuk és Rosberget magunk mögött tartsuk ameddig lehet. Ezen a hétvégén fejlődést értünk el és összességében az autó sebessége nőtt, a kanyarokban és az egyenesekben is, de reálisnak kell lenni jelenlegi lehetőségeinket illetően, tovább kell dolgozni, mert a Mercedeshez képest még mindig nagy a hátrány, a csapaton belül senki nem adhatja fel.”
Forrás: F1Hungary