„Hihetetlen!” – valami nagyon furcsa volt a Q1-ben kieső Leclerc Ferrariján

Már az időmérő első felvonásában búcsúzott a tavalyi pole-szerző Charles Leclerc a Spanyol Nagydíjon.

„Kiestünk, ugye?” – kérdezte a választ már előre sejtve Charles Leclerc lemondóan a barcelonai kvalifikáció Q1-es felvonásának végén. A legrosszabb valóban bekövetkezett, hiszen a Ferrari versenyzőjének csak a 19. helyre volt elegendő az utolsó gyorsköre, így nem volt tovább számára.

A monacói már az időmérő edzés kezdetén is nehezen tudott versenyképes köröket autózni. Jelezte is a csapatának: „Valami gond van a hátuljával.” A kerékcsere sem segített rajta. A 6. helyen továbbjutó Carlos Sainztól több mint 6 tizedmásodpercet kapott.

Leclerc „hihetetlennek” nevezte a történteket a kiesése után a csapatrádión. Meggyőződése, hogy valami elromlott az autóján.

„Teljesen biztos voltam benne, hogy kiestem. Az alapján, amit a Q1 alatt éreztem. Valami rossz volt az autón. Ellenőrizni fogjuk az este, de nagyon meglepődnék, ha rendben lenne.”

„A balos kanyarok igazi katasztrófát jelentettek számomra. Az egyensúly rendkívül problémás volt. Ellenőrizni fogjuk ezt, és próbálunk egy rendes autóval előállni holnapra, amilyen ma délelőtt volt” – nyilatkozta Leclerc az F1 TV-nek.

A Sky Sportsnak hozzátette, a jobbos kanyarokban minden rendben volt.

„A balosokban nem stimmelt valami. Ki fogjuk elemezni, mert messze volt az elvárásainktól. Az első szett gumin még azt gondoltam, a gumi miatt van. De a második szetten is ugyanolyan volt az érzés. A balosokban egyszerűen egyáltalán nem tapadt a hátsó gumim.”

Kiemelte, efféle nehézségekkel előtte nem szembesült. „Ma délelőtt igazán jó volt az autó érzésre. Valamiért viszont most valami furcsa volt.”

Az időmérőn ellenben már a piros zászló előtt fellépett a probléma. „Már akkor is majdnem elvesztettem az autót az egyik balosban, és majdnem a kavicsban kötöttem ki. Egyszerűen nagyon-nagyon furcsa volt.”

A Ferrari hétvégén bevetett fejlesztéseinek a monacói szerint nincs szerepe ebben. „Igen, most is a fejlesztésekkel mentem, de ez nem a fejlesztés. Tegnap is azt használtam, és minden rendben volt vele. Valami nem stimmelt ezen az edzésen, és rá kell jönnünk, miért.”

Leclerc a 2019-es Monacói Nagydíj óta először búcsúzott egy időmérő edzés Q1-ében. Tavaly még a pole pozícióban állt, idén az utolsó sorban találta magát. Nehéz délután vár rá vasárnap.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás