Hamilton nyerte az idöméröt

A Magyar Nagydíj idõmérõ edzésén a McLaren folytatta menetelését a vasárnapi kettõs gyõzelem felé. Hamilton megszerezte a pole-t, Kovalainen pedig a második helyrõl rajtol. Massa mentette meg a Ferrari becsûletét, Räikkönen megint szûrke maradt. Lewis Hamilton már érezheti a pezsgõ ízét, hiszen az elõzéseknek egyáltalán nem kedvezõ Hungaroringen a Magyar Nagydíj idõmérõ edzésén megszerezte az elsõ rajtkockát. A McLaren diadalát Heikki Kovalainen második rajtpozíciója tette teljessé. Hamilton idén negyedszer nyert az idõmérõn, a csapat viszont most elõször foglalta el a teljesen elsõ sort.

A McLaren párosa már a kvalifikáció elsõ menetében jelezte, hogy uralkodni fognak, hiszen a Q1-et is fölényesen uralta a két pilóta.

A végeredmény Felipe Massa számára felért egy nagy falat nyers citrommal, a kis brazilnak csak a maradék jutott, persze a harmadik rajtkockából indulva még mindig sokkal jobb helyzetben lesz holnap, mint csapattársa, Kimi Räikkönen – a világbajnok folytatta gyenge szereplését, csak a hatodik legjobb idõt autózta.

Robert Kubica az edzés végén nagyot mentett, hiszen sokáig ûgy tûnt, hogy a BMW-tõl ma nem lehet többet várni annál, mint hogy a Q3-ban elhalászgasson a zavarosban, de a lengyel versenyzõ végûl csak felugrott a negyedik helyre.

Az edzésen legjobban a toyotás Timo Glocknak lehetett drukkolni, aki a második szakaszban fantasztikus idõt futott, és az utolsó etapban is sokáig a második helyen állt. Végûl meg kellett elégednie az ötödik rajtkockával, de így is bûszke lehet magára, hiszen csapattársa, az edzésspecialista Jarno Trulli  csak a 9. helyrõl vág neki a holnapi futamnak.

A Renault mindkét versenyzõje befért az elsõ tízbe, Fernando Alonso a 6., míg Nelsinho Piquet a 10. helyrõl indul.

Az idõmérõt csûnyán elbaltázta Nick Heidfeld, aki tûl sokáig kivárt gyors körének megfutásával, forgalomba kerûlt – a versenybírók vizsgálni is kezdték, hogy feltartásról volt-e szó -, és az elsõ menet után szégyenszemre bûcsûzni kényszerûlt. A williamses Nico Rosberg ugyan honfitársával ellentétben bejutott a második szakaszba, de hidraulikai probléma miatt nem folytathatta az edzést.

Sebastian Vettel megint jól ment, a kis német alig maradt le a Q3-ról, holnap ebbõl még pontszerzés is lehet.

Nehéz dolga lesz a riválisoknak holnap, mert a McLarennek nagyon könnyû dolga lesz. Hamilton pole-ja Kovalainen hátvédi segítségével betonbiztos helyzet, ha az elsõ néhány kört teljesíteni tudják ebben a felállásban, akkor a 70. kör végén is így futhatnak be, a brit fiû 2007 után megint megnyerheti a Magyar Nagydíjat. Massának mindent el kell követnie a befurakodásért, Räikkönen meg inkább csak a szerencsében bízhat.

Persze semmi sincs lejátszva, hiszen ahogy mondják, a Forma-1-ben bármi megtörténhet, és általában meg is történik. Holnap 14 órától meglátjuk.

Magyar Nagydíj, idõmérõ edzés, Hungaroring, 2008.08.02.

# Név Csapat Idõ Kör
1.
Lewis Hamilton
McLaren
1:20.899 12
2.
Heikki Kovalainen
McLaren
1:21.140 16
3.
Felipe Massa
Ferrari
1:21.191 16
4.
Robert Kubica
BMW Sauber
1:21.281 19
5.
Timo Glock
Toyota
1:21.326 24
6.
Kimi Räikkönen
Ferrari
1:21.516 19
7.
Fernando Alonso
Renault
1:21.698 15
8.
Mark Webber
Red Bull
1:21.732 18
9.
Jarno Trulli
Toyota
1:21.767 20
10.
Nelson Angelo Piquet
Renault
1:22.371 19
11.
Sebastian Vettel
Toro Rosso
1:20.144 17
12.
Jenson Button
Honda
1:20.332 15
13.
David Coulthard
Red Bull
1:20.502 15
14.
Sebastien Bourdais
Toro Rosso
1:20.963 16
15.
Nico Rosberg
Williams
nincs ideje 10
16.
Nick Heidfeld
BMW Sauber
1:21.045 7
17.
Kazuki Nakajima
Williams
1:21.085 9
18.
Rubens Barrichello
Honda
1:21.332 8
19.
Giancarlo Fisichella
Force India
1:21.670 9
20.
Adrian Sutil
Force India
1:22.113 10

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás