Hamilton nyert, Vettel a bokszból 7.

hamilton2014A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nyerte meg a 2014-es Forma-1 Amerikai Nagydíjat, miután a pályán megelőzte csapattársát, az élről induló Nico Rosberget. A brit előnye a bajnoki pontversenyben így 24 pontra nőtt.

A dobogóra a bajnokságban is harmadik Daniel Ricciardo állhatott fel, aki remek versenyzéssel került Fernando Alono (6.), Valtteri Bottas (5.) és Felipe Massa (4.) elé a futam során.

Hamilton sorozatban ötödik alkalommal nyert, 2014-ben ez volt a tizedik elsősége. Ez pályafutása 32. futamgyőzelme a Forma-1-ben, amellyel immár a legeredményesebb brit versenyző a sportág történetében, megelőzve a 31 elsőséget szerző Nigel Mansellt.

Így zajlott a futam:

Napos, de viszonylag hűvös időben, kismillió celeb, az atléta Lolo Jones, az énekes/horrorrendező Rob Zombie, a Mötley Crüe-énekes Vince Neil, az ex-Spice Girl Geri Halliwell, Keanu Reeves, Matt LeBlanc filmszínészek, Pamela Anderson, a volt mexikói elnök, Felipe Calderon, a sztárséf Gordon Ramsey jelenlétében kezdődött az Amerikai Nagydíj Austinban.

A pole-ból a bajnokságban 17 pontos hátrányban lévő Nico Rosberg, míg a rajtrács koszos oldaláról az élloves Lewis Hamilton várta a rajtot. A második sorból a két williamses, Valtteri Bottas és Felipe Massa, mögülük Daniel Rcciardo és Fernando Alonso, Kevin Magnussen és Kimi Räikkönen, majd Adrian Sutil és Pastor Maldonado indult.

Jenson Button sebességváltó-csere következtében csak a 12., Sebastian Vettel teljes motorcsere miatt csak a bokszutcából kezdett. Az utolsó rajtkocka a Toro Rossó-s Danyiil Kvjatnak jutott, ő is tízhelyes büntetéssel került hátra. Kvjat, Nico Hülkenberg (13.) és Vettel választotta a közepes keveréket, mindenki más a lágyra szavazott.

A rajtrácson csak 17 autó sorakozott, ugyanis a Caterham és a Marussia csődbe ment, nem is utazott az USA-ba.

A startnál Rosberg simán ellépett, Hamilton is lazán vitte a 2. helyet, Bottast viszont megelőzte Massa. Ricciardo a 7. helyre csúszott vissza, de Magnussentől gyorsan elvette a 6. helyet.

Kicsit hátrébb Adrian Sutil és Sergio Perez ütközött, a takarítás idejére beküldték a biztonsági autót. A safety car-szakasz alatt Esteban Gutierrez, a két mclarenes, Räikkönen, valamint Vettel kétszer(!) kereket cserélt.

A biztonsági autó a 4. kör végén távozott. Az újrarajtolásnál Bottas maga mögé utasította Massát, míg Ricciardo Alonsót előzte meg.

A sorrend a 6. körben Rosberg, Hamilton, Bottas, Massa, Ricciardo, Alonso, Räikkönen, Maldonado, Vergne és Grosjean volt a top10-ben.

Massánál és Ricciardónál a 14. kör végére fogytak el a lágyak, kimentek cserélni. Massa ugyanazt a keveréket kapta, a Red Bull-pilóta viszont közepest vette fel. A vezető Rosberg a következő körben járt kint, ugyanígy tett Bottas is, Hamilton és Alonso még eggyel később ment ki.

A cseréknél Ricciardo Bottas elé került, de a finn keményen támadta az ausztrált, miközben Hülkenberg műszaki hibával félreállt.

A 21-24. körben Alonso és Button vívott bajnoki színvonalú csatát a 7. pozícióért, a spanyol “győzött”, közben az élen Hamilton egyre közelebb lopózott Rosberghez, és a 12. kanyarban át is vette a vezetést csapattársától. Az előzés a versenyt és talán a világbajnokságot is eldönthette.

A 28. körben, a verseny felénél Magnussen kereket cserélt, kiállása után a sorrend Hamilton, Rosberg, Massa, Ricciardo, Bottas, Alonso, Grosjean, Button és Vergne volt a top10-ben.

A következő hat körben Button, Bottas, Ricciardo, Massa, Hamilton, Rosberg is kint járt.

A kerékcserék után sokáig nem történt érdemi változás, Hamilton vezetett, majd Rosberg, Ricciardo, Massa, Bottas, Alonso, Räikkönen, Kvjat, Magnussen és a 10. helyre felkapaszkodó Vettel haladt a pontszerző pozíciókban.

A négyszeres bajnok a 41. körben próbálkozott Magnussennel, először sikertelenül, de a 43. körben már legyűrte a dán újoncot, miközben Button Grosjeant kapta el – Räikkönen és Alonso kerékcseréje miatt ez a 10. helyet jelentette a 2009-es bajnoknak.

Alonso Vettel mögé, a 7. pozícióba tért vissza, a friss lágyakon azonnal támadni is kezdte a németet, rövidesen keresztül is fűzte magát rajta.

Vettelt a 49. kör végén a csapat újra kihívta a bokszba, csak a 14. helyre tért vissza. A 8-11. pozíciókban Button, Grosjean, Vergne és Maldonado csapott össze, Vergne megelőzte lotusos honfitársát.

Kvjat közben visszaesett, és Vettel is csak a 13. helyért vívott Räikkönennel.

Öt körrel a leintés előtt Hamilton magabiztosan vezetett, mögötte Rosberg, Ricciardo, Massa, Bottas, Alonso, Magnussen, Vergne, Maldonado és Vettel haladt a top10-ben. A német az utolsó előtti körben a venezuelait, majd a Toro Rossó-s franciát is megelőzte.

Hamilton lazán behúzta a győzelmet, idei 10., 3. amerikai, pályafutása 32. győzelmét szerezte. A sikerrel Nigel Mansellt megelőzve a legeredményesebb brit F1-essé vált, és a győzelmek számában beérte Fernando Alonsót. Az angol újabb lépést tett a második bajnoki címe felé, előnyét 24 pontra növelte Rosberggel szemben.

A mercisek mellett Ricciardo állhatott a dobogóra, a további pontokon Massa, Bottas, Alonso, Vettel, Magnussen, Malddonado és Vergne osztozott. A venezuelai idei első pontocskáját szerezte.

A világbajnokság a jövő héten az utolsó előtti versennyel, a Brazil Nagydíjjal folytatódik.

Amerikai Nagydíj, Austin, 2014.11.02.

 

Név Csapat Idő Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas 1:40:04,785 56
2 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas + 4,314 56
3 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing + 25,560 56
4 Felipe Massa Williams F1 Team + 26,924 56
5 Valtteri Bottas Williams F1 Team + 30,992 56
6 Fernando Alonso Scuderia Ferrari + 1:35,231 56
7 Sebastian Vettel Infiniti Red Bull Racing + 1:35,734 56
8 Kevin Magnussen McLaren Mercedes + 1:40,682 56
9 Pastor Maldonado Lotus F1 Team + 1:47,870 56
10 Jean Eric Vergne Scuderia Toro Rosso + 1:48,863 56
11 Romain Grosjean Lotus F1 Team + 1 kör 55
12 Jenson Button McLaren Mercedes + 1 kör 55
13 Kimi Räikkönen Scuderia Ferrari + 1 kör 55
14 Esteban Gutierrez Sauber + 1 kör 55
15 Danyiil Kvjat Scuderia Toro Rosso + 1 kör 55
16 Nico Hülkenberg Sahara Force India kiesett 15
17 Sergio Perez Sahara Force India kiesett 0
18 Adrian Sutil Sauber kiesett 0
Legjobb kör: 1:41,379 Sebastian Vettel

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás