Hamilton megállíthatatlan volt Monzában

hamilton2014Lewis Hamiltont nem viselték meg a legutóbbi futamon, a Belga Nagydíjon történtek, a pályán adott választ csapattársának. A brit szerezte meg a Forma-1-es Olasz Nagydíj időmérőjén a pole pozíciót Nico Rosberg előtt.

Ahogy arra számítani lehetett az erősebb motorral szerelt, így nagyobb végsebességre képes autók domináltak a szupergyors monzai pályán. Így a két gyári Mercedes mögött további négy Mercedes-motoros autó sorakozik majd a rajtnál – a Williams egyértelműen a második erő volt, mögöttük a McLarenek.

A legjobb nem mercis Fernando Alonso volt, aki ezúttal is sokkal jobban teljesített mint csapattársa. Kimi Räikkönen be sem jutott a Q3-ba, mert elrontotta mindkét gyors körét a Q2 végén. A finn csak 12. helyen zárt, de holnap eggyel előbbről rajtolhat, miután Danyiil Kvjat autóját tíz rajthellyel hátrébb sorolják majd, mert az engedélyezett öt helyett már a hatodik motort használja idén csapata a Toro Rosso.

Alonso a tifosókat ugyan nem tette boldoggá, de legalább a Red Bullokat megverte – Sebastian Vettelnek és Daniel Ricciardónak (8-9.) esélye sem volt a Renault-motorral.

Így zajlott az időmérő:

Napos, meleg időben kezdődött az Olasz Nagydíj időmérője Monzában. A Q1 elején a Marussiák és Caterhamek után az utolsó edzésen kényszerpihenőn lévő Nico Rsoberg is szinte rögtön kiment, de Lewis Hamilton sem várt sokáig.

A Mercik gyorsan az élre is ugrottak, de a Williamsek is megvillantak, Felipe Massa a 2. helyre, Hamilton és Rosberg közé ugrott fel, majd az első szakasz közepén az élre is állt. Később Rosberg, majd Hamilton vette át az első pozíciót.

Végül a Marussiák és a Caterhamek mellett a siralmasan teljesítő Lotusok estek ki – Romain Grosjean szerelés miatt későn is ment ki, míg Pastor Maldonadónál menet közben akadt műszaki probléma. A lotusosok kínja a Sauber szerencséje volt, Adrian Sutil és Esteban Gutierrez is továbbjutott.

Miután felpörgött a Q2, beállt a szokásos sorrend az élen: a Mercedesek és a Willamsek egymás után. Az utolsó pillanatokban Kimi Räikkönen volt veszélyben, a 10. helyen állt úgy, hogy a mclarenes Kevin Magnussen már korábban is csak egyetlen ezreddel volt lassabb. A McLaren újonca végül ki is ütötte a ferraris finnt, miután nem tudott egy hibátlan kört összerakni.

Räikkönen mellett búcsúzott a Toro Rossó-s Danyiil Kvjat – vasárnap büntetéssel a 21. helyről rajtol -, Jean-Eric Vergne, a küszködő Nico Hülkenberg, valamint a két Sauber-pilóta.

A Q3-ban Rosberg nyitott egy nagyon erős, 1:24,5-ös körrel, de Hamilton még fél másodpercet faragott ebből. Mögöttük Bottas és Massa szintén 1:24-es körökkel kezdett. Az első körök után mögöttük az egész hétvégén jó Button, majd a címvédő Vettel következett.

Két és fél perccel a vége előtt jött a finálé: Bottas kezdte, mögötte Rosberg, de a német nem tudott javítani, ezért Hamilton már nem is erőltette az utolsó körét, a korábbi is elég lett a pole-hoz.

Az angol hosszú szünet után megszerezte idei ötödik pole-ját, Rosberg lett a második. A második sorba a két williamses kvalifikálta magát, mögéjük a két McLaren jutott. A tifosóknak Fernando Alonso csak a 7. helyet adta, a Red Bull-osok – Vettel, Ricciardo sorrendben – pedig mindössze a 8-9. pozíciót hozták. A top10 utolsó helyét Sergio Perez szerezte meg.

Olasz Nagydíj, kvalifikáció, Monza, 2014.09.06.

 

Név Csapat Idő Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas 1:24,109 20
2 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas 1:24,383 19
3 Valtteri Bottas Williams F1 Team 1:24,697 16
4 Felipe Massa Williams F1 Team 1:24,865 17
5 Kevin Magnussen McLaren Mercedes 1:25,314 18
6 Jenson Button McLaren Mercedes 1:25,379 18
7 Fernando Alonso Scuderia Ferrari 1:25,430 17
8 Sebastian Vettel Infiniti Red Bull Racing 1:25,436 18
9 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing 1:25,709 17
10 Sergio Perez Sahara Force India 1:25,944 23
11 Danyiil Kvjat Scuderia Toro Rosso 1:26,070 16
12 Kimi Räikkönen Scuderia Ferrari 1:26,110 13
13 Jean Eric Vergne Scuderia Toro Rosso 1:26,157 15
14 Nico Hülkenberg Sahara Force India 1:26,279 18
15 Esteban Gutierrez Sauber 1:26,588 17
16 Adrian Sutil Sauber 1:26,692 17
17 Pastor Maldonado Lotus F1 Team 1:27,520 8
18 Romain Grosjean Lotus F1 Team 1:27,632 5
19 Kamui Kobajasi Caterham F1 Team 1:27,671 9
20 Jules Bianchi Marussia F1 Team 1:27,738 8
21 Max Chilton Marussia F1 Team 1:28,247 8
22 Marcus Ericsson Caterham F1 Team 1:28,562 9

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás