Hamilton a Pole-ban az évad utolsó futamán!

A Mercedes kettőse, vagyis a világbajnoki címre esélyes duó: Lewis Hamilton és Nico Rosberg indulhat az első sorból a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíjon.

Lewis Hamilton
Lewis Hamilton

Forma-1-es szakértőnk, Wéber Gábor az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésének első perceiben elmondta: a mai elsőség nem is annyira a rajtkockán jelentkező előnyt jelenti, mint inkább pszichológiait a teljes versenyre.

Az előzés itt egészen könnyen elérhető lehetőség, de az a hátrány, amit fejben szenved el az időmérőn lassabb versenyző, már keményebb dió. Azon nagyon sok múlhat vasárnap.

Mint ahogy a Hamilton oldalán nyomás nélküli 2007-es szezon, ahol a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval küzdött meg sikeresen.

A mérleg nyelve ezen a téren most is inkább Hamilton felé billen. Adja is a mentális pofonokat márkatársának, Nico Rosbergnek, aki az utóbbi két évvel ellentétben ezúttal jóval megbízhatóbb autóval rendelkezik, mint a brit háromszoros világbajnok.

Hamilton pedig nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy ezt az orra alá dörgölje Rosbergnek, ami akár ezredekben mérhetővé válhat az aszfalton.

De a brit ott is rendkívül erős. Mindhárom szabadedzésen az ellenfele előtt végzett, és az időmérő edzés első szakaszában is ő kezdett a legjobban. Ráadásul akkor 1 másodperces előnnyel.

A második etapban már éledezni látszott Rosberg. Két legjobb szektor után vesztett csak. Az 1 másodperc 1 tizedre csökkent. De az előny még mindig Hamiltonnál.

A Q3 első nekifutásában Rosberg ismét alulmaradt Hamiltonnal szemben. Ezúttal csak az első szektora volt jobb az ellenfelénél, aki abban a szakaszba bele is hibázott.

A német 0.346 ezredre maradt le háromszoros világbajnok ellenfelétől. Ráadásul a többiek is egészen közel verekedték magukat hozzájuk.

A Ferrari „feltámadó” sztárja, Kimi Räikkönen, és a Red Bull „mosolygós gyilkosa” Daniel Ricciardo hat tizedre volt a legjobb időtől.

Az utolsó nekifutáson aztán mindketten találtak három tizedet, ami viszont azt jelentette, hogy Hamilton ismét meglógott háromra. És ezzel pedig a rajtrácson is és mentálisan is előnyre tett szert a vasárnapi futamra.

Ez az előny azonban csak akkor jelent sokat, ha… és itt jön a matek, amiről még a rajtig sokat fogunk beszélni. Az első hely például nem elég Hamiltonnak a dicsőséghez… 12 pontos a hátránya. Az dobogón ledolgozhatatlan! Ha Rosberg feláll oda, egyben le is taszítja a trónjáról a regnáló világbajnokot.

A mentális előny jócskán Hamiltonnál van, de sok kell, hogy vesszen Rosberg oldalán, hogy az előnye végleg elapadjon.

Persze vannak vállalkozók, akik szívesen levadásznák onnan. Akár mindkettejüket.

Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen állnak ehhez a legközelebb. Ők a 3-4. helyre sorakozhatnak fel, de rögtön ott van mögöttük a Sebastian Vettel és Max Verstappen páros, amelyik közül talán az utóbbi a beszélyesebb.

 

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás