Hamilton a Ferrarik elött kezdett Silverstone-ban

Noha a hosszû etapokon a két Ferrari is ûtõképesenek tûnt, a McLaren-es Lewis Hamilton érte el a legjobb köridõt hazai versenye, a Brit Nagydíj elsõ edzésén. Kimi Räikkönen 2., Felipe Massa 3. lett.

Lewis Hamilton tökéletesen indította hazai hétvégéjét Silverstone-ban, ahol 0.111 másodperccel megelõzte Kimi Räikkönent a Brit Nagydíj hûvös és szeles péntek délelõtti szabadedzésén.

A McLaren világbajnoki éllovasa 4 gyors körbõl álló etapja végén futotta 1:12.100-as etalonját, a hosszabb meneteken azonban a Franciaországból gyõztesen érkezõ Ferrarik is biztató tempót diktáltak.

Az élmezõnybõl elõször a hazai pályán szereplõ Hamilton gördûlt pályára félóra után. Négy mért kört követõen 1:21.828-as idõvel állt a tabella élére, de a következõ körében megpördûlt az Abbey-ben, és visszatért a boxba. Néhány perccel késõbb a másik McLarent vezetõ Fernando Alonso, valamint a két Ferrari is kijött a pályára. Alonso három kört teljesített, és 1:21.675-tel át is vette a vezetést Hamiltontól.

Kimi Räikkönen és Felipe Massa kezdetben lassabbnak mutatkozott, de kiderûlt, hogy kilenc körös etapon vannak. Räikkönen már az 5. mért körében letaszította a tabella élérõl Alonsót 1:21.646-tal, amit késõbb 1:21.388-ra javított. Massa még ennél is gyorsabb volt, amikor utolsó körében 1:21.285-re szorította a lécet.

Hamilton eközben kétszer is egy-egy rövid sprinttel próbálta élre repíteni McLarenjét, és bár elsõ kísérlete a Priory-ban kicsûszással végzõdött, a 77. percben sikerrel járt, és biztosította az edzéselsõséget.

Az utolsó félórában a Ferrarik ûjabb, ezûttal 10 mért körös hosszû etapba fogtak, de Hamilton idejével szemben tehetetlenek voltak – jóllehet, Räikkönen 5 körre elegendõ benzinnel a tankjában, kemény gumikon 0.111 másodpercre közelítette azt.

Pénteki 1. edzés 9. – Brit GP  
    Helyszín: Silverstone, Nagy-Britannia  
    Idõpont: 2007. jûlius 6., péntek  
    Pályahossz: 5140 m  
    Idõjárás: Száraz (levegõ: 16-18 fok, aszfalt: 20-27 fok)  
    Tavalyi elsõ: A. Wurz (Williams) 1:21.946      
    Körrekord: K. Räikkönen (McLaren), 2004. 1:18.233      
    Név   Csapat G Köridõ Km/ó Eltér Elõzõ Kör  
1.   Lewis Hamilton GBR McLaren-Mercedes B 1:21.100 228.163     24  
2.   Kimi Räikkönen FIN Ferrari B 1:21.211 227.851 0.111 0.111 26  
3.   Felipe Massa BRA Ferrari B 1:21.285 227.643 0.185 0.074 26  
4.   Fernando Alonso SPA McLaren-Mercedes B 1:21.675 226.556 0.575 0.390 21  
5.   Nico Rosberg GER Williams-Toyota B 1:22.006 225.642 0.906 0.331 24  
6.   Robert Kubica POL BMW-Sauber B 1:22.107 225.364 1.007 0.101 25  
7.   Nick Heidfeld GER BMW-Sauber B 1:22.176 225.175 1.076 0.069 13  
8.   Alex Wurz AUT Williams-Toyota B 1:22.216 225.066 1.116 0.040 23  
9.   Ralf Schumacher GER Toyota B 1:22.878 223.268 1.778 0.662 21  
10.   Rubens Barrichello BRA Honda B 1:22.956 223.058 1.856 0.078 27  
11.   Jarno Trulli ITA Toyota B 1:23.030 222.859 1.930 0.074 26  
12.   Anthony Davidson GBR Super Aguri-Honda B 1:23.037 222.840 1.937 0.007 24  
13.   Heikki Kovalainen FIN Renault B 1:23.099 222.674 1.999 0.062 25  
14.   Giancarlo Fisichella ITA Renault B 1:23.179 222.460 2.079 0.080 21  
15.   Jenson Button GBR Honda B 1:23.517 221.560 2.417 0.338 17  
16.   Takuma Sato JAP Super Aguri-Honda B 1:23.548 221.477 2.448 0.031 18  
17.   Mark Webber AUS Red Bull-Renault B 1:23.564 221.435 2.464 0.016 21  
18.   David Coulthard GBR Red Bull-Renault B 1:23.618 221.292 2.518 0.054 15  
19.   Scott Speed USA Toro Rosso-Ferrari B 1:23.854 220.669 2.754 0.236 20  
20.   Adrian Sutil GER Spyker-Ferrari B 1:23.954 220.406 2.854 0.100 25  
21.   Vitantonio Liuzzi ITA Toro Rosso-Ferrari B 1:24.154 219.883 3.054 0.200 23  
22.   Christijan Albers NED Spyker-Ferrari B 1:24.172 219.836 3.072 0.018 30  
  A köridõk eloszlása (Tolerancia: 0.0113 mp.)

A teljes cikk az a5.hu oldalán olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás