Gumis kavarás és vadiúj büntetések jövőre

gumik1A szingapúri versenyhétvégén a csapatok megegyeztek arról, hogy a következő idényben enyhébb büntetések váltsák fel a jelenlegieket.

Szingapúrban megszületett a csapatok közötti egyezség a büntetési rendszer megreformálásáról. Az elfogadott tervezet szerint a kisebb vétségekért 5-10 másodperces büntetéseket is kiszabhatnak a felügyelők, amelyeket az aktuális bokszkiállásnál kell letölteni. Amennyiben a pilóta a büntetés kiszabása után már nem áll ki a bokszba, utólag adják hozzá idejéhez a büntetést.

Az új javaslatot főleg azért dolgozták ki, hogy a versenyzőknek csip-csup ügyek miatt ne kelljen nagy időveszteséget jelentő áthajtásos büntetéseket kiosztani. Az F1-es sportmunkacsoport jóváhagyása után az FIA Világtanácsa elé kerül az ügy, amely végleg rábólinthat a tervezetre.

A csapatok abban is megegyeztek, hogy a jövőre érkező 1,6-os turbómotorok miatt a Pirelli variálhat az első és hátsó gumik keverékeivel. Erre azért van szükség, mert a V6-os turbóknak a jelenleginél jóval nagyobb lesz a nyomatékuk, ez pedig okozhat váratlan helyzeteket. A négy keverék – szuperlágy, lágy, közepes és kemény – marad, de az elöl és hátul lévő abroncsoknak nem kell azonosnak lenniük, a négy (vagy a versenyhétvégékre szállított kettő – ez még nem teljesen világos) keverékből szabadon lehet választani.

A további elfogadott változtatások közé tartozik, hogy szigorúbbá teszik a bokszkiállásokra vonatkozó szabályokat, illetve a veszélyes kiengedésért járó büntetéseket.

A sisakokkal való állandó variálás miatt egyelőre csak tervezet, de jövőre szintén bevezethetik, hogy a versenyzők egy idényben legfeljebb egyszer használhatnának az állandótól eltérő festésű fejfedőt. Az illetékesek szerint ez kedvezne a versenyeket és az edzéseket a televízión keresztül, illetve a helyszínen figyelemmel kísérő nézőknek, akiknek a sok cserebere miatt sokszor fogalmuk sincs, hogy éppen kit látnak a pályán.

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás