Eső, hideg, esés-kelés

Az első barcelonai teszt utolsó napja nem kedvezett az érdemi munkának, a hideg, esős időben sokaknak már az autó pályán tartása is gondot okozott. A leggyorsabb Lewis Hamilton volt a Mercedesszel, de a köridő semmit sem jelent.

 

Az előrejelzéseknek megfelelően csúnya, barátságtalan idő várt a Forma-1-eseket az első barcelonai teszt zárónapján. Kora délelőtt hideg, szürke és nyirkos körülmények között kezdődött a körözés, késő délelőtt már esett, majd az ebédszünetben leszakadt az ég, még egy kis jég is hullott, a pálya nem is száradt fel a nap végéig 3-4 fokban.

A pocsék körülmények első áldozata a ferraris Felipe Massa volt, a brazil kevesebb mint tíz perccel a kezdés után már ki is pördült a 4. kanyarban.

Az autómentőknek bőven volt dolga később is: a caterhames Giedo van der Garde egyszer kipördült, egyszer leállt, a sauberes Esteban Gutierrez járgányát kétszer kellett visszavinni a bokszba, a Toro Rossó-s Jean-Eric Vergne az 5. kanyar kavicságyában feneklett meg. Komolyan egyik autó sem sérült. Lewis Hamilton, Mark Webber és Jules Bianchi baleset nélkül állt le egyszer-egyszer a nap folyamán.

Összesen nyolcszor kellett felfüggeszteni a körözést piros zászlóval.

Délelőtt egy darabig javultak egy kicsit a körülmények, Hamilton, Jenson Button és Vergne a legszárazabb percekben futott köreivel került a táblázat élére, de az időkből ezúttal semmit nem érdemes kiolvasni, a nap közepén érkező zuhé után 1:40-1:50 közötti eredmények születtek már csak.

A Williamsnél nem is erőlködtek a mért körökkel: Pastor Maldonado és Valtteri Bottas csak bokszkiállásokat gyakorolt ma, de több csapatnál a nehézségek ellenére is “hasznosnak”, “eredményesnek” nevezték a napot.

Érdekes módon a Red Bull a nyolc eddigi tesztnapból egyszer sem végzett az élen, de Mark Webber így is pozitívan beszélt.

“Nem a szokásos körülmények voltak ma, ami a hőmérsékletet illeti, de igazán elégedett voltam azzal, amit végeztünk. A szerelők hihetetlenek, nagyon sok jó dolog volt ma, a csapat nagyon pörög. Nagyon rég nem láttam a srácokat ilyen lendületesen dolgozni, tényleg jó napunk volt.”

“A jövő héten folytatjuk a gumikkal való ismerkedést, megnézzük, meleg körülmények között hogyan viselkednek. Most talán a második nap volt a legjobb, akkor volt a legmelegebb, a nap is sütött. Szóval ez lesz a legfőbb, és természetesen az autóra is sorra kerülnek majd fel a fejlesztések, hogy az élmezőnyben maradhassunk.”

A 2013-as téli felkészülés utolsó tesztje jövő csütörtök és vasárnap között zajlik majd, újra a Circuit de Catalunyán.

Teszt, Barcelona, 2013.02.22.
 Pilóta  Csapat (autó)  Legjobb idő  Kör
 1.  Lewis Hamilton  Mercedes AMG (W04)  1:23,282  52
 2.  Jenson Button  McLaren (MP4-28)  1:23,633  70
 3.  Jean-Eric Vergne  Toro Rosso (STR8)  1:24,071  80
 4.  Jules Bianchi  Force India (VJM06)  1:25,732  61
 5.  Esteban Gutierrez  Sauber (C32)  1:26,239  96
 6.  Giedo van der Garde  Caterham F1 (CT03)  1:27,429  50
 7.  Felipe Massa  Ferrari (F138)  1:27,553  80
 8.  Mark Webber  Red Bull (RB9)  1:27,616  64
 9.  Max Chilton  Marussia F1 (MR02)  1:29,902  51
 10.  Romain Grosjean  Lotus (E21)  1:34,800  41
 11.  Valtteri Bottas  Williams (FW35)  mért idő nélkül  23
 12.  Pastor Maldonado  Williams (FW35)  mért idő nélkül  13

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás