Elég a túlzásból!

2015maurizioarrivabeneA Ferrari csapatfőnökének cseppet sem tetszik, hogy kezdeti sikereik miatt a szurkolók és a média is túlzó elvárásokat támaszt csapata irányába.

 

Hiába a látványos formajavulásuk tavaly óta, Maurizio Arrivabene szerint a bajnoki címért legkorábban csak jövőre szállhat harcba a Ferrari. A csapatfőnök továbbra is tartja magát a télen megfogalmazott célokhoz: szerinte pár futamgyőzelemmel is meg kell elégedniük.

„A szezon elején azt mondtam, őszinték és nyíltak akarunk lenni. Barcelonában például el kellett döntenünk, ki menjen az újításokkal, és ki a régi autóval. Kimi rávágta, hogy ő kéri a régit. És akkor a médiában azt hallom, hogy pénzérmét dobtunk fel, hogy dönteni tudjunk erről. Ekkor azt kérdeztem magamtól: most a Forma–1-ben vagy a Szerencsekerékben vagyunk?” – fogalmazott Arrivabene a dpa hírügynökségnek.

„Minden tettünket sokkal jobban fölnagyítják, mint amilyen valójában. Ha valaki siet, máris azt feltételezik róla, hogy valami drámai dolog áll a háttérben. Egyszer például sürgősen a vécére kellett mennem, de azonnal azt kérdezték tőlem, mire fel a nagy sietség. Egy ilyen csapatban lenni igazi megtiszteltetés. De olykor az elvárások az egekbe emelkednek. Nekünk fékeznünk kell őket.”

„Malajzia után nagyot léptünk előre az előző évhez képest. Barcelonában aztán 45 másodperc volt a hátrányunk, miközben a múlt évben 1 perc és 27 másodperc. Öt futam után már van egy győzelmünk és öt dobogós helyezésünk. Ezt a szezon előtt senki sem várta tőlünk. Malajzia után viszont arra gondoltam, ez túl korán jött. Mert az emberek azóta azt várják el tőlünk, hogy bajnokok legyünk. Nekünk viszont alázatosnak kell lennünk és két lábbal a földön kell maradnunk. A világ minden táján vannak tifosók, és mihelyst kicsit is kidugjuk a fejünket a vízből, ők már bajnoki címet remélnek tőlünk. De most még nem lehet. Jövőre viszont már mindenképp meg fogjuk próbálni” – magyarázta a csapatfőnök.

Végül pedig hozzátette, ezen hozzáállást a Ferrari elnökétől, Sergio Marchionnétól vette át. „Ő mindig azt hajtogatja, hogy a földön kell járnunk. Már régóta dolgozom együtt nagy főnökökkel, mindegyikük különbözik, de valamennyien nagy célokat akarnak elérni. Idén ez a cél a futamgyőzelem – négyet nyerni fantasztikus lenne. Jövőre pedig újrafogalmazzuk a céljainkat” – tekintett előre Arrivabene.

Forrás: motorsportal.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás