Egy győztes születése – 25 éve nyert először Schumacher

25 éve szerezte meg első Forma–1-es győzelmét Michael Schumacher Spában. Felidézzük a klasszikussá vált futamot, és a győzelmet testközelből megélők is visszaemlékeznek az új csillag születésére.

Több momentum miatt is emlékezetes lehetne az a versenyhétvége. E Belga Nagydíj péntekjén történt Érik Comas hatalmas balesete a Blanchimont-kanyarban, mely után Ayrton Senna meghallotta, hogy az eszméletlen kollégája még mindig a gázon áll, így leparkolta McLarenjét, és áramtalanította az összetört gépet, mielőtt az kigyullad vagy szétrobban. Ezen a Belga Nagydíjon ünnepelte 33. születésnapját Gerhard Berger, akinek arcába trénere, Josef Leberer pénteken még tortát nyomott, a szombati esőben viszont már azon aggódhatott, honfitársa megúszta-e sérülés nélkül nagy bukását az Eau Rouge-ban. És ezen a Belga Nagydíjon történt az is, hogy a domináns Williamst kormányzó Nigel Mansell több mint 2 másodperces fölénnyel szerezte meg a pole pozíciót Ayrton Senna előtt.

Aztán vasárnap történt még valami, ami ezt a hétvégét „azzá” a bizonyos Belga Nagydíjjá tette, ami miatt ma a sportág történetének meghatározó futamaként gondolunk rá.

Persze 1992. augusztus 30-án azt még nem sejthettük, hogy egy hétszeres világbajnok, a sportágat alapjaiban megváltoztató legenda pályafutásának első győzelmét láttuk. Michael Schumacher akkor még csupán a lángoló tehetség volt, akiről sejteni lehetett, aki minden lépésével meggyőzött minket arról, még sokra viheti.

A versenynek a 3. rajtkockából vágott neki a sárga Benetton-Forddal. Miután már vasárnap délelőtt esett, a mezőny felkészülhetett az esős futamra. Michael Schumacher hasonló körülmények között már szombaton is edzéselső volt, ráadásul a vasárnap reggeli bemelegítő edzést is megnyerte. „Nem tudom, honnan jött ez az érzés, de akkor már megfordult a fejemben: ma akár nyerhetek is” – mondta Schumi a futam előzményeiről.

A verseny rajtát követően a két Williams hamar az élre állt, Schumacher Ayrton Senna mögött haladt. Ám az erősödő esőben Nigel Mansell és Riccardo Patrese már a harmadik körben a boxba hajtott, őket pedig a Benetton reménysége is követte. Senna kockázatott, slickeken maradt, ám ezt hamar megbánta, és halogatott kerékcseréjével jelentősen visszaesett.

Schumacher körökön keresztül ott loholt Patrese nyakán, mögötte csapattársával, Martin Brundle-lel, és tehetetlenül nézte, ahogyan Mansell száguld a sima győzelem felé. „Amikor már hosszabb ideje harmadik és negyedik voltam, arra gondoltam: »Na, remek, ennyit a megérzésekről, a mai napból megint nem lesz semmi.« Ezt követően sokáig nem is gondoltam erre, le is mondtam a dologról” – mondta Schumacher előzetes győzelmi reményeiről.

Erre jött egy újabb nehézség. A sisakja plexijével is bajlódó német a 28. körben elhagyta a pályát. „Egy hajszálon múlt! Későn fordultam, átcsúsztam a rázóköveken, és csak szerencsével tudtam elkerülni a falat” – mondta kicsúszásáról Schumacher.

E balszerencséből viszont hamar megkovácsolta a maga szerencséjét. Azzal, hogy Brundle megelőzte őt, a futam szempontjából meghatározó felismerésre jutott. „Amikor láttam Martin gumiját, észrevettem, hogy hólyagosodnak. Arra gondoltam, az enyémek is ugyanilyen rosszul nézhetnek ki.”

Schumacher a 30. körben slickekre váltott. Két körrel korábban Senna is ezt tette, ám visszatértekor ő megpördült. Nem úgy a benettonos, aki – miután Mansell csak három körrel később követte példáját – e merész taktikával az élre állt. A Williams ezt követően gyorsabb volt ugyan, ám Schumacher leggyorsabb körrel jelezte, nem adja olcsón a bőrét. Mivel a britnek később eltört a kipufogója, s emiatt lelassult, végül fölényes lett a győzelem. Schumacher több mint fél perces előnnyel szerezte meg pályafutása első F1-es futamgyőzelmét, Jochen Mass sikere után 17 évvel az első német győztessé válva ezzel.

„Ezt a sikert a német szurkolóknak ajánlom, akiknek olyan sokat kellett várniuk erre. Mivel gyakorlatilag minden élversenyző versenyben volt még, senki sem vetheti a szememre, hogy nem kellett kivívnom az első helyet” – nyilatkozta Schumi, akit a dobogón a két rutinos róka, Mansell és Patrese is elismerően megtapsolt.

E győzelmet megelőzően még csak érezték, közeleg az őrségváltás. Számos trükkel, fékteszttel, kritikával próbálták is késleltetni. Ám azon a 25 évvel ezelőtti esős spái délutánon már tudhatták: a szellem kiszabadult a palackból. Egy új, hosszú és dicsőséges fejezet kezdődött a sportág történetében.

Szemtanúk az elsőről:

Willi Weber, Schumacher korábbi menedzsere:

„Abban bíztunk, hogy a legjobb tízben végzünk. Michael ideges volt a rajt előtt. A verseny előtt nem sokat beszélt, kevesebbet, mint máskor, nagyon feszült volt. Talán érezte, hogy valami különleges történhet. Nagyon ritkán láttam annyira érzelmesnek, mint a futam után. Amellett, hogy boldog volt, a hitetlenség is az arcára volt írva: »Valóban győztes vagyok?« Gyorsan improvizáltunk az ünnepséggel. A legtöbb barátja ott volt, hiszen Kerpen csak egy ugrásra van onnan. Mámoros volt az egész.”

Bernie Ecclestone, az F1 akkori vezetője:

„Erről a történelmi győzelemről mindig a Benettonnal futott első versenye előtti éjszaka jut az eszembe. Semmit sem aludtam, mert kora reggelig tárgyaltunk, hogy a Jordan elengedje őt és Flaviónál (Briatore) versenyezhessen a Benettonnál. Láttam, hogy egy nagy bajnok érkezett meg. A feltétel nélküli, konok beállítottságával hitte, hogy nem veszíthet. Mint általában, akkor is korábban hagytam el a spái pályát, de a reptéren még megvártam, mi lett az eredmény. Sejtettem, hogy ezen a vasárnapon nyerhet. És a pályafutása végén az emberek már arra is rájöttek, hogy Michael nemcsak egy győztes volt, hanem egy remek fickó is.”

Jürgen Dilk, Schumacher egyik fölfedezője és korai támogatója:

„Michael ragaszkodott hozzá, hogy elmenjek erre a futamra Spába. A verseny vasárnapján együtt reggeliztünk. Ott ült, előtte a tál müzlije, és nagyon idegesnek tűnt. Ennek ellenére nagyon pozitív volt. Azt mondta: »Az autó jó, a felkészülés jól sikerült, ebből lehet valami.« A győzelme után annyira szét volt esve, hogy még be sem csekkolt rendesen. Aztán a zűrzavarban felhívott, hogy csak később jön. A benettonsok már nem engedték el. A szurkolók soha nem sírtak annyit, mint akkor.”

Flavio Briatore, a Benetton akkori csapatfőnöke:

„Hittünk benne, ő pedig hitt bennem és a csapatban. Ez az első siker a hatalmas tehetségének az eredménye volt, a sportág iránti teljes odaadásáé, a felelősségé, amit a jó csapatszellem megteremtése iránt érzett. A verseny után annyira érzelgős volt, hogy a garázsban még sírt is. Mindenkit megölelt. Eléggé meg voltunk lepődve, mert korábban nagyon kordában tartotta az érzelmeit. Ilyesmit sosem láttunk tőle azelőtt, később viszont annál gyakrabban.”

Ross Brawn, a Benetton akkori technikai igazgatója:

„Azon a vasárnapon mutatta meg először, hogy milyen eredmények elérésére képes. Már a sportautózás világából ismertem Michaelt. Tudtam, hogy csak idő kérdése, mikor jön az első győzelme. Spa egy versenyzőt középpontba állító pálya, ráadásul a változó körülményekből ő mindig a legtöbbet hozta ki. Ebből a versenyből is. Sosem ment bele kompromisszumba. Az önbizalma határtalan volt, és ezzel a győzelemmel persze csak tovább nőtt. Már az első versenytől tudta, hogy nyerhet. A pályán mutatott makacssága mellett a magánéletben viszont egy legalább ennyire szórakoztató fickó volt.”

Pat Symonds, Schumacher akkori versenymérnöke:

„Teljesen másképpen vágott neki annak a szezonnak, mint az első évének. Michael ezen a hétvégén pénteken és szombaton folyamatosan mindent megváltoztatott és kipróbált az autóján. Vasárnap délelőtt még a vezetési technikáján is módosított. Hirtelen annyira biztosnak érezte magát az autóban és a képességeiben, mint még előtte soha. A bemelegítő edzés után azt mondta nekem: »Jó lesz a mai nap.« Michael és én vakon bíztunk egymásban, és amikor be akart jönni a boxba a változó körülmények között, tudtam, hogy ez a megfelelő időpont. Az is volt. A kerékcseréjével nyerte meg a versenyt. Ez az intelligencia diadala volt, az Ő győzelme!”

Martin Brundle, Schumacher 1992-es csapattársa:

„Tipikus Spa-idő volt, hűvös, hol esett, hol nem. Elöl a két Williams haladt, mögöttük Michael, majd én. Egyes helyeken már száradt a pálya. Michael hirtelen kicsúszott előttem a fűre a Stavelot-kanyarban. Azt gondoltam, letört a vezetőszárnya, és úgy döntöttem, még egy kör, és kiállok slickekért. De Michael okosabb volt. Látta, amit én nem: hólyagokat a hátsó gumimon. Villámgyorsan a kerékcsere mellett döntött. Ott már a nekem kikészített gumik várakoztak. Ő kapta meg őket, majd nyert. Akkor már mindannyian tudtuk, hogy belőle egészen nagy versenyző válik.”

 

Forrás: M4Sport