Durva fölénnyel nyitott Webber

A Spanyol Nagydíj első szabadedzésén a tavalyi győztes, Mark Webber a riválisok számára aggasztó tempót mutatott, a második idővel pedig csapattársa, Sebastian Vettel zárt.

A tavalyi barcelonai győző, Mark Webber tökéletesen nyitott a Spanyol Nagydíj első edzésén, az ausztrál pilóta messze a leggyorsabb volt a spanyol pályán. A veterán már az edzés viszonylag korai szakaszában megfutotta 1:25,1-es körét, amely aztán tökéletesen érinthetetlen is maradt.

Webberhez legközelebb csapattársa, Sebastian Vettel volt, de ő is egy egész másodperccel elmaradt, igaz, a címvédőnél újra előjött a Red Bull rákfenéje, a német nem használhatta a KERS-t. Mögötte viszonylag kis elmaradással zárta a délelőttöt a mercedeses Nico Rosberg és Fernando Alonso.

Mivel minden csapat kismillió új fejlesztéssel, alkatrésszel készül a hétvégére, amelyeket fel-le szerelnek az edzéseken, a mostani köridők még más alkalmaknál is kevesebbet mondanak az erőviszonyokról, ezért a Red Bull látszólagos fölényén kívül most nem is érdemes foglalkozni velük.

További bizonytalansági tényezőt jelent az új gumi: az isztambuli tesztelés után ma délelőtt már élesben is bemutatkozott Pirelli újabb, tartósabbnak szánt kemény keveréke is. A gumiról egyelőre nem lehet biztosat állítani, mert a környezeti hőmérséklet ugyan az ideálisnak tekinthető 22-24 Celsius fok között mozgott, az aszfalt lassan melegedett 11-12 fokosról a 20-as tartományba.

Míg a renault-s Vitalij Petrov arra panaszkodott, hogy az új gumival olyan, mintha jégen vezetne, Webber épp egy ilyen szetten futotta csúcsidejét.

Az edzésen egyetlen kisebb incidens történt csak, a williamses Pastor Maldonado már-már szokásos edzésprogramjának tekinthető pályaelhagyását mutatta be, szerencsére ezúttal nem sérült az autó.

Spanyol Nagydíj: 1. szabadedzés végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Mark Webber Red Bull 1’25.142 27
2 Sebastian Vettel Red Bull 1’26.149 20
3 Nico Rosberg Mercedes-Benz 1’26.379 29
4 Fernando Alonso Ferrari 1’26.480 27
5 Sergio Perez Sauber 1’26.738 26
6 Lewis Hamilton McLaren 1’26.988 19
7 Michael Schumacher Mercedes-Benz 1’27.016 32
8 Nick Heidfeld Renault 1’27.132 21
9 Jenson Button McLaren 1’27.138 22
10 Rubens Barrichello Williams 1’27.212 20
11 Vitaly Petrov Renault 1’27.241 22
12 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1’27.471 23
13 Pastor Maldonado Williams 1’28.005 11
14 Nico Hülkenberg Force India 1’28.027 26
15 Adrian Sutil Force India 1’28.163 22
16 Felipe Massa Ferrari 1’28.654 28
17 Kamui Kobayashi Sauber 1’28.819 23
18 Jaime Alguersuari Toro Rosso 1’28.995 9
19 Heikki Kovalainen Lotus 1’29.231 21
20 Jérôme d’Ambrosio Virgin 1’30.896 18
21 Timo Glock Virgin 1’31.235 24
22 Tonio Liuzzi HRT 1’31.268 23
23 Jarno Trulli Lotus 1’31.418 12
24 Narain Karthikeyan HRT 1’32.106 25

Forrás: www.vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás