Csalóka a Ferrari formája?

Kimi Räikkönen szerint az eddigi eredmények nem tükrözik a Ferrari potenciálját, a nekik fekvő pályákon látszik majd jobban, mennyire versenyképesek.

Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)
Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)

A Ferrari 2015-ben ragyogóan kezdte az idényt, hiszen már a második fordulóban, a Maláj Nagydíjon győztek Sebastian Vettellel, végül pedig három diadallal fejezték be az évet. A vörös autók az idei szezonnyitón is erősnek tűntek, de a rossz stratégiával ott eldobott győzelem azóta sem lett meg, az utóbbi futamokon pedig már a Red Bull is előttük jár.

Kimi Räikkönen szerint csalóka a kép, a Ferrariban komoly potenciál rejtőzik:

“Azt mondogatják, hogy rosszabbul szereplünk, mint tavaly, és ha csak a győzelmeket nézzük, akkor valóban, de ez nem a teljes kép. Meggyőződésem, hogy erősebb csomagunk van, mint tavaly, azonban a többi csapat is fejlődött, mi pedig nem annyit, mint szerettük volna. De ilyen a Forma-1, mindig javulni akarunk, minden futamon a győzelemért szeretnénk küzdeni” – magyarázta a 2007-es bajnok.

A Red Bull erősödése a Ferrari második helyét is fenyegetheti, de Räikkönen szerint nincs gond, most számukra kedvezőbb pályák jönnek:

“Néhány, szerintünk számunkra igazán kedvező helyszín a naptár elejéről későbbre került, a kevésbé kedvezőek pedig előbbre kerültek. Az eredmények nem mondják el a teljes történetet. Nyilván nem vagyunk elégedettek a helyzettel, szeretnénk javulni, és azon is dolgozunk, hogy javítsunk azon, amin kell. Persze az nem megy egy csapásra, hiszen ha így lennem, mindenki az élen küzdene. Addig nem nyugodhatunk, amíg nem kettős győzelmeket hozunk, ez a cél, és remélhetőleg hamarosan meg is valósítjuk!

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás